felsőoktatás

2021.02.15. 08:29

Üdvözli a felsőoktatási modellváltást az Állatorvostudományi Egyetem rektora

Az alapítványi fenntartásra való áttérés kiváló lehetőségeket rejt az egyetemek számára – véli Sótonyi Péter. Az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta, a modellváltás pozitív hozadéka lehet, hogy az intézmények nem a fejkvótáért, hanem kiválósági alapon vehetik föl hallgatóikat, és a közbeszerzés nehézségeitől megszabadulva gyorsan, hatékonyan végezhetik kutatási tevékenységüket.

„A négy évvel ezelőtti kiválásunk a Szent István Egyetemből meghozta a függetlenségünket, de a szabadságunkat nem, mert a kancellári rendszerben sajnos kettős vezetés alakult ki, ami nem volt hatékony” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A professzor szerint egyetemük polgársága egyhangúlag támogatta az alapítványi struktúrára való áttérést.

Elkötelezett személyek

„A kuratórium tagjai határozzák meg a modellváltás sikerét. Nálunk szakemberek kaptak helyet ebben a testületben, valamint az egyetem rektora” – fejtette ki Sótonyi Péter, aki úgy véli, mivel a rektor ismeri a legjobban intézményét, fontos, hogy tagja legyen a kuratóriumnak.

A modellváltás sokkal szabadabb életet tesz lehetővé. Sokan az egyetemi autonómiát féltik az átalakítástól, de én úgy érzem, most lettünk igazán autonómok, hiszen eddig mindig valamilyen politikai, állami intézmény volt a fenntartónk,

a Marek József Alapítvány létrejöttével viszont egyetemünket jól ismerő, elkötelezett személyek vannak ebben a szerepben – hívta fel rá a figyelmet a rektor, és hozzátette, a kuratórium feladata nem az operatív irányítás, hanem a stratégiai célok kijelölése és az egyetem érdekében kifejtett hatékony lobbitevékenység. „Nálunk ez így is történik” – tette hozzá Sótonyi Péter, aki azt is elmondta, hogy, a modellt váltó Állatorvostudományi Egyetemen a szenátus választja meg a rektort és a gazdasági főigazgatót is, akinek a rektor a munkáltatója.

Hatékonyabb működés

Egy másik meghatározó szempont, hogy a költségvetési intézményeknél a közbeszerzés és a rugalmatlan bürokrácia miatt rengeteg nehézség adódik. Ezek szinte ellehetetlenítik az oktatást és a kutatást – vélekedett a rektor, és saját munkájából egy példát is említett:

„A rendkívül drága, sokszor nagyon sürgős lógyógyászati készítményekre eddig három árajánlatot kellett kérni a közbeszerzésben. Ez nem életszerű. Mindig megoldottuk valahogy ezeket az eseteket, bár a gyógyítás érdekében át kellett lépni bizonyos határokat. Most lehetőségünk van mindezt hatékonyan végezni” – magyarázta Sótonyi Péter, aki biztos benne, hogy a legtöbb egyetemi kutató számos hasonló példát tudna említeni a saját szakterületén végzett munkájából.

Sótonyi Péter szerint a felsőoktatásban sokan érthető módon félnek a modellváltástól, hiszen rengeteg reformot átéltek már a szakmában dolgozók, például a bolognai rendszer bevezetése idején, amikor jól működő osztatlan képzéseket szabdaltak szét. Óriá­si károkat okozott a fejkvótarendszer bevezetése is, ami miatt sok intézmény csak arra törekedett, hogy magas legyen a hallgatói létszám, hiszen így jutottak több pénzhez. „Ez persze a szakmai színvonal eséséhez vezetett, mert alacsony pontszámmal is be lehetett kerülni az intézményekbe, és sokan használható tudás helyett csupán diplomát szereztek” – emlékeztetett a professzor.

„Érthető a kollégák aggódása, azt érzem, sokszor kevés információ jut el hozzájuk a modellváltás lehetséges előnyeiről”

– vélekedett a rektor.

Kiemelkedő szolgáltatás

Az újonnan alapítványi fenntartásba került egyetemektől az állam hosszú távon, piaci alapon rendeli meg a hallgatók képzését, és Sótonyi Péter örömmel vette ezt a változást. „Az állam megrendeli tőlünk az oktatást, ezáltal továbbra is biztosított a tandíjmentesség, és annyi hallgatót tudunk képezni, ahány állatorvosra az országnak szüksége van. A kuratórium felelőssége, hogy úgy gazdálkodjon az egyetem rendelkezésére bocsátott vagyonnal, hogy magas szintű oktatás és kutatás mellett kiemelkedő szolgáltatást is nyújthassunk. Természetesnek vesszük, hogy a magyar államnak is ugyanúgy piaci alapon tudjuk nyújtani a képzésünket, mint az 52 országból érkezett, idegen nyelvű diákjainknak, hallgatóink kétharmadának” – fogalmazott a rektor.

„Ezentúl kiválósági alapon kaphatunk forrást, egyrészt az infrastruktúra fenntartására, másrészt kutatási tevékenységünkre. Így kerülhető el, hogy az intézmények csak forrásszerzési szándékkal vegyenek föl hallgatókat”

– állítja Sótonyi Péter, aki nem fél attól, hogy elkényelmesednének az egyetemek vagy a kuratórium ne tudná megfelelően kontrollálni a források elköltését. Mint mondta, erre többek között a nemzetközi, teljesítményorientált pályázatok jelentenek garanciát, különösen azok, ahol a gazdasági szereplők is érintettek.

Az Állatorvostudományi Egyetem vezetője a Magyar Nemzetnek azt is kifejtette, hogy az intézmény örökre és elidegeníthetetlenül megkapta ingatlanvagyonát, olyan jogi garanciák mellett, hogy később se lehessen elherdálni az ingatlanokat. Sótonyi Péter végezetül kifejtette: az alapítványi rendszer a bizonytalanság helyett éppen hogy stabilitást jelent, mert ezentúl nem változhat meg minden egy új miniszter kinevezése vagy netán egy kormányváltás esetén, így a politika tényleg nem tud beleszólni az egyetemek életébe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában