Trianon 100

2020.05.13. 21:50

Fidelitas: a román államfő ne írja alá a Trianon-törvényt

A Fidelitas követeli, hogy a román államfő ne írja alá a bukaresti parlament által szerdán megszavazott „gyalázatos Trianon-törvényt”.

Közleményében a Fidelitas azt írta:

Romániában hamarosan választás lesz, s ahogy azt ilyenkor megszokhattuk, előkerül a magyar kártya.

Úgy fogalmaztak: a román politikai elit azonban valamennyi alkalommal bizonyítja, hogy mindig van lejjebb.

A magyarellenes hangulat ismételt gerjesztését ezúttal Klaus Iohannis román államfő kezdte három héttel ezelőtt, a román parlament pedig szerdán elfogadta, hogy a békediktátum évfordulója mostantól hivatalos ünnep legyen Romániában írták.

Hangsúlyozták, hogy

a Fidelitas a leghatározottabban visszautasít minden magyarellenes döntést, nyilatkozatot.

Megdöbbentőnek tartják tették hozzá , hogy az Európai Unió egyik tagállama következmények nélkül ilyen minősíthetetlen magatartást tanúsítson egy őshonos nemzeti kisebbséggel, valamint egy ezeréves országgal szemben.

A bukaresti képviselőház szerdán megszavazta azt a törvénytervezetet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatálybalépéséhez az államfő aláírására van szükség.

Ezek is érdekelhetik