Brüsszeli robbantások

2019.08.07. 11:03

Büntetőeljárás indul Salah Abdeslam ellen a terrortámadások miatt

A 2016 márciusában, Brüsszelben, két helyszínen elkövetett robbantásos merényleteket elkövető terrorista csoportban való részvétele miatt indul eljárás ellene.

Három éve, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A támadásokban 32-en meghaltak és 340-en megsebesültek, köztük két magyar. Fél évvel korábban, 2015. november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg. A belga sajtó arról számolt be, hogy

a belga hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek belgiumi kitervelői és elkövetői csoportjai között.

A gyanú szerint ezeknek volt a tagja, illetve közöttük tartott kapcsolatot a gyanúsított, Salah Abdeslam, aki ellen már folyik eljárás Franciaországban a párizsi támadásokban vállalt szerepe miatt.

Belgiumban jövő tavasszal állíthatják bíróság elé a brüsszeli merényletekkel összefüggésben. A belga szövetségi ügyészség kedden megerősítette, hogy erről június végén értesítették az érintettet. Abdeslamot terrorista csoportban való részvétellel gyanúsítják, „ami azt jelenti, hogy a gyanú szerint a brüsszeli támadások előkészítésében nem közvetlenül vett részt” – közölte a szövetségi ügyészség.

A Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt, jelenleg franciaországi őrizetben tartott Abdeslamnak 2018 elején gyilkossági kísérlet, továbbá tiltott fegyvertartás miatt már bíróság elé kellett állnia Belgiumban, mert egy héttel a brüsszeli terrortámadásokat előtt egyik társával együtt a belga főváros Forest negyedében lőfegyverrel rendőrökre támadt, majd elmenekült.

A szökevényeket néhány nappal később a főváros Molenbeek nevű negyedében elfogták. Büntetőperében elmarasztaló ítélet született, amelyben a bíróság 20 éves börtönbüntetést szabott ki rá.

Mind a párizsi, mind pedig a brüsszeli terrortámadások elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában