manchester united

2018.10.09. 17:30

A klub egykori klasszisa nem az edzőt hibáztatja

Wayne Rooney szerint a Manchester United vezetőedzője, José Mourinho „könnyű célpontja” a kritikáknak, miközben az együttes labdarúgóinak kellene nagyobb felelősséget vállalniuk.

A 32 éves Rooney – aki a gólokat tekintve az MU legeredményesebb labdarúgója – elmondta: a szezon kezdete a játékosok és a szakember számára is „rágósnak” bizonyult, Mourinho pedig sok bírálatot kap.

„Egy edző valóban sokat tehet a csapatért, de a pályára már a játékosok mennek ki”

- emelte ki a támadó. Hozzátette: a rossz szezonkezdetnek sok összetevője lehet, de mind közül Mourinho a legkönnyebb célpont. Rooneyt a mostani helyzet arra az időszakra emlékezteti, amikor Louis van Gaal irányította őket. „Akkor az öltözőben azt mondtam a játékostársaimnak, hogy nekünk kell jobb teljesítményt nyújtanunk” – árulta el.

Rooney tavaly hagyta el az angol klubot, majd idén nyáron az Evertontól az amerikai DC United csapatához szerződött.

A Manchester United eddig 11 tétmérkőzést játszott a szezonban, öt győzelem mellett két döntetlenje és három veresége van, míg a Ligakupában az első mérkőzésén tizenegyespárbajban kapott ki otthon a másodosztályú Derby Countytól.

Egy hete a manchesteriekkel hétszeres bajnok Roy Keane kritizálta az utódokat. Az MU korábbi csapatkapitánya „sírós kisgyerekeknek” nevezte a mostani labdarúgókat, akiknek szerinte először saját teljesítményükön kellene javítaniuk, és félre kell tenniük esetleges nézeteltérésüket Mourinhóval.

Borítókép: AFP / Andrew Caballero-Reynolds

Ezek is érdekelhetik