Kórházba vitték

2017.09.04. 12:00

Epilepsziás rohama volt Lil Wayne amerikai rapénekesnek

Kórházba vitték vasárnap Lil Wayne amerikai rapénekest, miután rohamot kapott, majd eszméletét vesztette egy chicagói szállodaszobában – jelentette a hírességekkel kapcsolatos információkra szakosodott TMZ.com honlap.

Az előadó szóvivője megerősítette a portálnak, hogy a 34 éves sztár a szállodában, majd a kórházban is epilepsziás rohamot kapott. A Reuters hírügynökségnek egyelőre nem sikerült elérni a rapper képviselőit.

A többszörös Grammy-díjas előadó több mint egy évvel ezelőtt is kórházi kezelésre szorult, miután – szóvivője szerint – két kisebb rohama volt. Wayne, eredeti nevén Dwayne Michael Carter Jr 2013-ban súlyos állapotban került kórházba Los Angelesben. Később egy rádióműsorban elmondta, hogy epilepsziás és hajlamos a rohamokra.

A New Orleans-i születésű Wayne – aki kilencévesen kezdett hivatásszerűen énekelni – Las Vegasban lépett volna fel vasárnap este.

(Borítókép: AFP / Hector Retamal)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!