Kultúra

2012.03.08. 15:13

Megcsujjogtatták a diákokat

Néhány napja még a New York-i Carnegie Hallban adott koncertet a világszerte ismert és elismert Muzsikás együttes, szerdán pedig három rendhagyó énekórát is tartott a zenekar a kiskunhalasi iskolákban.

Zsámbóki Dóra

A zenészek szerdán Kiskunhalason előbb a Vári Szabó István Szakközépiskola sportcsarnokában csujjogtatták meg a diákokat, majd a Felsővárosi Általános Iskolában az alsós-, illetve a felső tagozatos tanulók ismerkedhettek meg a muzsikások segítségével testközelből a Kárpát-medencei hagyományos népzenével.

Az együttes tagjai azon túl, hogy népi dallamokkal szórakoztatják közönségüket a 2004 óta töretlen sikernek örvendő - az iskolák számára teljesen ingyenes - rendhagyó énekórákon, ma már különlegesnek számító hangszerekkel - így a kobozzal, a tamburával vagy a gardonnal - is megismertetik a tanulókat. Az óra végén még a régvolt lakodalmak hangulatát is a terembe varázsolják a muzsikások: ők húzzák a nótát, miközben dalra fakasztják a gyermekeket. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter és Hamar Dániel alkotta Muzsikás együttes fergeteges hangulatot varázsolt a tornatermekbe.
[/caption]

Felvételünk a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola felső tagozatos diákjainak rendhagyó énekóráján készült, melynek végén az iskolások percekig tartó vastapssal jutalmazták Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter és Hamar Dániel alkotta Muzsikás együttes produkcióját. Az egyebek mellett Magyar Művészetért Díjjal, Liszt Ferenc díjjal, Magyar Örökség díjjal, Kossuth-díjjal és a Prima Primissima díjjal is kitüntetett Muzsikás 2008-ban az európai zenekarok közül elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat is átvehette. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter és Hamar Dániel alkotta Muzsikás együttes fergeteges hangulatot varázsolt a tornatermekbe.
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!