Kultúra

2010.05.01. 18:58

Majális - felvonulás, bulizene, bazár

Május elsején a megye számos településen szerveztek szabadtéri programokat. Kecskeméten és környékén közel egy tucat rendezvényt tartottak szombaton, egyebek mellett Városföldön, Helvécián, Hetényegyházán.

P. Zs.

A megyeszékhelyen fúvószenével és tavaszköszöntő felvonulással indult a délelőtt. A színes kavalkádot gazdagította a Kecskeméti Táncegyüttes, a Kurázsi Táncműhely, a Kodály Iskola Néptánc Tanszaka, a Hírös Néptánc Tanoda. A Főtérről a Benkó Zoltán Szabadidő Központba igyekeztek a népviseletbe öltözött fiatalok, ahol májusfát állítottak, körtáncot jártak, bemutatták műsoraikat.

Több ezren látogatják a megszokott programokat - honvédségi bemutató, vidámpark, színes fesztiválműsor - a nagyszínpad előtti tér Komár László fellépése alatt volt a legnépesebb.

A nyíri erdőben Munkás Szent József ünnepét méltatták ma a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi kecskeméti csoportja szervezésében. A nemzetőrségi bemutatót és toborzást követően játékos versenyeken próbálhatták ki ügyességüket, gyorsaságukat a résztvevők. A Hubertus Kápolnában délután imaórát tartottak.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!