Közélet

2015.09.29. 13:57

Szigorítanák a behajtást

Korlátozná a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárműveket forgalmát a község belterületi útjain a kunszállási önkormányzat. A döntéshozatal előtt a helybeliek véleményére is kíváncsi volt a képviselő-testület, ezért pénteken lakossági fórumot tartottak az ügyben. A megbeszélésen azonban más problémák is a felszínre kerültek.

Vajda Piroska

Visszatérő probléma a községben a megnövekedett tehergépjármű forgalom. A helyiek elsősorban a balesetveszély és a zaj miatt panaszkodnak. Mint mondták, a kamionok nem tartják be az előírt sebességkorlátozást, túl gyorsan hajtanak, hajnalban pedig a teherautók zajára ébrednek.
A kunszállási képviselő-testület tagjai is egyetértenek abban, hogy szigorúbb szabályozás alá kell vonni a belterületi utakon közlekedő, 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek közlekedését, parkolását. A főleg rakománnyal együtt közlekedő teherautók okoznak súlyos károkat az aszfaltos utakban, melyek karbantartása több millió forintjába kerül az önkormányzatnak, ráadásul az érintett gépjármű tulajdonosok egy része nem is a településre fizeti a helyi adót.

– Az egyik szemem nevet, a másik pedig sír. Örülök, hogy az községben felvirágzott az élelmiszeripari tevékenység. Emiatt viszont jelentősen megnőtt a tehergépkocsi forgalom a településen, ami a képviselő-testületnek sok fejtörést, a lakosságnak pedig bosszúságot okoz – mondta bevezetőjében Kovács Imre polgármester. Ugyanakkor azt is hozzátette, a törvényi változások miatt jelentősen csökkent az önkormányzat szállítmányozásból származó adóbevétele, így kevesebb jut az utak javítására is. A település vezetője azt is elmondta, a községet átszelő 5401-es számú főúti szakaszon már több tragikus baleset is történt, ám az út a megyei közútkezelőhöz tartozik. A szakhatóságokkal folyamatosan tárgyalnak közlekedési szabályok szigorításáról. A testület azonban csak a belterületi utak közlekedési szabályairól dönthet. A polgármester azt is elmondta, kérték a rendőrséget, hogy szigorúbban lépjenek fel a gyorshajtókkal szemben.

A fórumon ezúttal is szóba került az autópálya lehajtójának ügye. A kunszállásiak több mint 20 éve várnak a megépülésére. A jelenlévők szerint, a lehajtó jelentősen csökkentené a településre nehezedő gépjárműforgalmat. Ezzel kapcsolatban Kovács Imre annyit biztatót mondott, hogy a szaktárca várhatóan újra tervezteti a lehajtót, mert információi szerint annak megépítése az új uniós költségvetési ciklus egyik kiemelt beruházása lehet. Mindazonáltal azt is hozzátette, hogy a főutcán jelentős fejlesztések lesznek megyei forrásból. Járdákat, parkolókat – ahol kamionok is elférnek – esőelvezetőt, és kivilágított gyalogátkelőt is építenek. Ezek mind a biztonságosabb közlekedést szolgálják majd. A lakossági fórumon javaslatként megfogalmazódott, hogy a tehergépjárművek behajtását engedélyhez kösse az önkormányzat, a 7,5 tonna felettiek parkolást pedig csak külterületen engedélyezzék. A fórum után a fuvarozókkal is tárgyalóasztalhoz ült a képviselő-testület. A megbeszélésen megértették, hogy a kezdeményezés nem ellenük irányul, és tudomásul vették a várható szigorításokat. A témára még visszatérünk. A képviselő-testület lapzártánkkal egy időben tárgyal az ügyben.

Gyakran bűzlik az utca

A lakossági fórumon a Dózsa György utcában élők a közeli baromfitelep miatt panaszkodtak. Mint mondták, az utcájukban szállítják a trágyát és az elhullott tetemeket, emiatt gyakran olyan bűz árad, hogy nem tudnak szellőztetni, a teherautók zaja miatt pedig pihenni. Aláírásokat is gyűjtöttek teherforgalom elterelése ügyében.
Egy másik helybeli szintén a bűz miatt emelt szót. Elmondta, hogy a faluban sokan az éj leple alatt engedik ki a szennyvizet az árokba, az elviselhetetlen szag miatt azonban a nyári melegekben szellőztetni sem tudnak. Volt, aki szemetet égető szomszédjára panaszkodott, mert a füst és a bűz rendszeresen elárasztja az utcát.
Kovács Imre felvetésekre reagálva elmondta, csak a lakosság felhatalmazásával tudnak szigorításokat bevezetni. Arra kért mindenkit, ha problémájuk van azonnal jelezzék a hivatalban, és ha lehet észrevételüket írásban is támasszák alá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!