Közélet

2011.12.15. 16:13

Jegyárat emelhetnek a narancsutasok

Jóváhagyták tegnapi ülésükön az Orangeways Zrt. tarifaváltoztatási javaslatait a bajai városatyák

Kubatovics Tamás

Januártól 200 helyett 215 forint  – buszon vásárolva 260 helyett 285 – egy menetjegy, az összvonalas havi bérlet 4200-ról 4600-ra drágul, a diák és nyugdíjas havi bérletért 1850 helyett 1990 forintot kell fizetni. Az összvonalas heti és félhavi bérlet ára viszont csökken. A tarifaváltozások nem ösztönözték vitára a képviselőket, a bajai helyi járatokat 2010-től üzemeltető társaság másik kéréséről viszont elbeszélgettek a városatyák. Vitának ugyanis nem nevezhető, amikor azonos véleményeket, álláspontokat említenek a résztvevők. Márpedig így volt ez a városháza dísztermében, ahol az érintett társaság képviselői nem tűntek fel. 

A cég korábban közölte a várossal, hogy részvényesei különválasztanák a nemzetközi személyszállítást és a közszolgáltatást, amit az Orangeways Dél-Alföld Kft-re ruháznának át. Ehhez kérték az önkormányzat hozzájárulását. Ennek a cégnek egyetlen tagja egy másik kft., aminek székhely azonos a Zrt-jével, vezetője pedig Kovács Miklós György, aki a részvénytársaság igazgatóságának is tagja. Erre a kezdeményezésre rábólintott a képviselő-testület többsége. A városvezetés az új szerződésben kedvezőbb felmondási szabályokat, valamint a menetrendet érintő változtatások és az áremelések előkészítése kapcsán szigorúbb városi felügyeletet kíván érvényesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!