Közélet

2010.08.22. 20:02

Ki hitte volna, mire nem jó a whiskey?

Skót kutatók bioüzemanyagot fejlesztettek ki a whiskyfőzés melléktermékeiből. Az üzemanyag a whiskykészítés két fő melléktermékéből, a réz szeszfőzőkben visszamaradó, „pot ale”-nek nevezett folyadékból és száraz malátatörkölyből állítható elő – állítják az edinburghi Napier Egyetem kutatói, akik már szabadalmi kérelmet is benyújtottak az új eljárásra.

mno.hu/bumm.sk

A kutatók szerint a bioüzemanyag legegyszerűbben úgy használható, hogy 5-10 százalékos mértékben keverik benzinnel vagy dízelolajjal - olvasható az MNO.hu oldalán. Ebben a formában bármilyen hagyományos autónál alkalmazható mindenfajta beavatkozás nélkül. „Öt-tíz százalékkal kevesebb hagyományos üzemanyag egy-egy tankolásnál már markáns különbségnek számít” – hangsúlyozta Martin Tangney, az egyetem bioüzemanyagokkal foglalkozó kutatóközpontjának vezetője.

A whiskyfőzés során mindkét fajta melléktermékből óriási mennyiség keletkezik Skóciában, így Tangney szerint az új üzemanyag elterjedése esetén a whiskyfőző üzemek jelentős pluszbevételre számíthatnak.

Ezzel szemben kétéves kutatása átszámítva mindössze 88 millió forintba került. A kutatás vezetője szerint az új eljárás környezetvédelmi szempontból is igen előnyös, hiszen olyan biomasszát használ fel, amelyet már előállítottak.

Egyetértett ezzel Richard Dixon, a Természetvédelmi Világalap (WWF) skóciai szervezetének igazgatója is, aki hangsúlyozta: szemben más bioüzemanyagokkal, ez az anyag anélkül állítható elő, hogy „masszív környezeti károsodást okozna az erdőkben és az élővilágban”. „A whisky-meghajtású autók segíthetnek Skóciának elkerülni az erdőpusztító bioüzemanyagok igénybe vételét” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!