Közélet

2010.02.11. 19:05

Ma nem lehet légvárakat építeni

Az elmúlt nyolc évben a nehézségek ellenére is fejlődött az ország – hangzott el csütrötökön az MSZP kecskeméti kampánygyűlésén.

Barta Zsolt

A legrosszabbat teszi az, aki az elmúlt nyolc évet ki akarja törölni az ország történelméből. Ezt Lendvai Ildikó, az MSZP országos elnöke mondta csütörtök este, a párt kecskeméti kampánygyűlés előtti sajtótájékoztatón. Kijelentette, hogy az ország büszke lehet az elmúlt nyolc év eredményeire, annak hibáival együtt. Nincs olyan város vagy település, amelynek az arculata ne változott volna meg.

Míg 2002-ben az átlag nyugdíj értéke 34 ezer volt, addig ma ez már 86 ezer forint. A nettó és a bruttó bérek a duplájukra emelkedtek. A fizetések vásárló értéke 25-30 százalékkal nőtt. Ezalatt 1 millió ember panellakása újult meg, a családok félmillióval több új személygépkocsit vásároltak. Időközben két és félszeresére nőtt a családi pótlék összege is.

A kampánnyal kapcsolatban kijelentette: ezekben a hetekben veszélyes tendencia bontakozik ki. Fenyegetések, ijesztgetések rágalmak hulláma hatja át a politikai légkört. Üzenve a legnagyobb jobboldali pártnak azt kérdezte: milyen programmal áll elő a Fidesz? Légvárakat ugyanis nem lehet ma építeni. Viszont a 2011-től beinduló gazdasági növekedés eredméányeként a következő négy évben kétezer milliárd forinttal több kerülhet be a költségvetésbe. Az MSZP csak ezzel  tervez.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Felvételünkön ( balról) Király József ( 2. vk) dr. Garai István ( félegyházi jelölt) Lendvai Ildikó pártelnök illetve dr. Balogh László ( 1 vk.)
[/caption]

Majd megjegyezte: sokan arról beszélnek, hogy a Fidesz kétharmadnyi mandátumot szerez a választások során. A pártja azonban nem ezzel, hanem a lakosság azon kétharmadának a problémáival foglalkozik, akik nem tartoznak az ország kiváltságosai közé. Ellenzik azt a nyugdíjprogramot, ami csak az ellátás szinten tartását vállalja fel. Ők ezzel szemben a nyugdíjkorrekció program folytatását tervezik. Az MSZP szerint nem csak megőrizni akarja, de évről-évre megduplázná a méltányossági kassza összegét, amely a kisnyugdíjasokon segíthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!