Közélet

2008.03.13. 16:46

Gyógyul a betegen született kislány

Újabb adományt vehetett át a 28 hónapos Kriszti édesanyja. A kecskeméti kislány túl van az első ukrajnai kezelésen, állapota javult.

Takács Valentina

Kriszti 28 hónappal ezelőtt született, komoly oxigénhiányos állapotban. A kecskeméti kislány azóta egy olyan idegrendszeri betegségben szenved, amely a mozgását erőteljesen korlátozza.

Édesanyja, Gyuris Erzsébet 2004. óta dolgozik a kecskeméti megyei kórház intenzív osztályán, ápolónőként. Az intézmény egy éve támogatja a család harcát. Összefogtak a dolgozók és az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány. Gyűjtötték a kupakokat, a család pedig hetente egyszer elvitte az összegyűlt mennyiséget. Ez az akció jelenleg is folyamatos. A kislány mostanra túl van az első ukrajnai kezelésen. Az édesanya elmondta: a tizenegy napos kezelés mindenestül - repülőjeggyel, tolmáccsal, szállással - mintegy egymillió forintba került. A gyerek állapota azonban látványosan javult.

A család jelenleg a második kezelésre készül. Ez dupla lesz, 22 napig tart majd, és nyilván a költség is közel a duplája. Ezt újabb adománnyal segítik, ami az egy- és kétforintosok gyűjtéséből jött össze. Az édesanya Rigóné Kiss Évától, a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti vezetőjétől 55 ezer forintot, Fáy Tamásnétól, a kórház ápolási igazgatójától 80 ezer forintot vehetett át. Ez utóbbit a dolgozók adták össze.

Címkék#Egyéb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!