Közélet

2007.12.15. 09:25

Mennyi pénzt füstölt el életében?

Könnyebben letenné a cigarettát sok dohányos, ha kiszámolná, mennyit költött életében szenvedélyére. És vajon mire lett volna elég ez a pénz, ha nem megy füstbe?

R. J.

Dóra 38 éves, 20 éves kora óta dohányzik rendszeresen. Átlagban napi egy dobozzal szív el, középárasnak számító cigarettából. Eddigi élete során hozzávetőlegesen 132 ezer 600-szor gyújtott rá. Stresszesebb napokon másfél doboz is elfogy. Ezeket az adatokat beírtuk az egészségügyi minisztérium internetes oldalán található kalkulátorba, amely kiszámolta, hogy Dóra eddigi élete során körülbelül 2 millió 100 ezer forintot(!)  költött cigarettára, a mindenkori inflációnak megfelelő arányosítással.


– Rendszerint azok határozzák el, hogy leszoknak, akiknél napi szinten jelentkeznek a kellemetlenségek – meséli tapasztalatait Illés József addiktológus, aki a kecskeméti Meditres Egészségház dohányzásról leszoktató rendelését vezeti. – Tehát zömmel a 45-65 éves korosztály. A komoly elhatározáshoz általában belső és külső indíttatás is kell. Az önmagában nem elég, ha elfogy a szusz, mire az első emeletre felkaptat a dohányos. Sőt, a reggeli köhögés sem mindig nyomós indok. Nem árt, ha a környezetből is biztatják a leszokásra.
Az Illés doktor által alkalmazott módszer elektromágneses kezeléssel szünteti meg a nikotinfüggőséget. A legtöbben olyan ismerősük, rokonuk tanácsára keresik fel, akiknek már sikerült megszabadulniuk káros és költséges szenvedélyüktől.

Mire lett volna elég ez a pénz, ha Dóra nem dohányzik?

- Egy 3 éves, klímás, közép kategóriás autóra

- Négy nyaralásra: 10 nap Mauritiuson, egy hét Horvátország és egy-egy hosszú hétvége Londonban és Párizsban.

- 14 évig fedezte volna a fodrászt és kozmetikust



– Elektromágneses rezgésekkel elérjük, hogy a nikotin a vizelettel együtt távozzon a szervezetből – mondja az addiktológus. – Ennek köszönhetően a páciens nem kívánja a cigarettát, sőt, zavarja a füst. Innentől már csak az a kérdés, hogy meg tud-e szabadulni magától a megszokástól, amit a rágyújtás jelent.

Illés doktor szerint főként azok lesznek visszaesők, akik gyorsan elbízzák magukat a kezelés után. Egy szál nem számít - mondják. Bár rosszul esik, többszöri próbálkozással sikerül visszaszoktatni magukat a cigarettára. A másik csoportot a stresszes életet élők alkotják, akik kapaszkodnak a "lelki cumiba".

Hadüzenet a bagósoknak

Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta azt a javaslatot, amely szorgalmazza, hogy két éven belül tiltsák be az uniós országokban a dohányzást minden munkahelyen, illetve a vendéglátóiparban, a középületekben és a tömegközlekedési eszközökön.

Az európai képviselők szerint nem lenne szabad dohányozni az autóban sem, ha kiskorú ül benne, az egész unióban tilos lenne 18 év alattinak dohánykészítményt eladni. A képviselők felszólították az EU legfőbb végrehajtó-testületét, az Európai Bizottságot: „ha a megnevezett célokat nem éri el valamennyi tagállam, 2011-ig terjesszen elő a munkavédelem területén a nemdohányzók védelmére vonatkozó szabályokra irányuló javaslatot, amellyel összefüggésben ismerje le a tagállamok meglévő nemzeti rendelkezéseit". Az elfogadott előterjesztés emlékeztet arra, hogy csak az Európai Unióban évente legalább 650 ezer ember hal meg a dohányzás következtében, ebből a passzív dohányzás áldozatainak számát 80 ezerre teszik.

Az európai képviselők szerint nem lenne szabad dohányozni az autóban sem, ha kiskorú ül benne, az egész unióban tilos lenne 18 év alattinak dohánykészítményt eladni. A képviselők felszólították az EU legfőbb végrehajtó-testületét, az Európai Bizottságot: „ha a megnevezett célokat nem éri el valamennyi tagállam, 2011-ig terjesszen elő a munkavédelem területén a nemdohányzók védelmére vonatkozó szabályokra irányuló javaslatot, amellyel összefüggésben ismerje le a tagállamok meglévő nemzeti rendelkezéseit". Az elfogadott előterjesztés emlékeztet arra, hogy csak az Európai Unióban évente legalább 650 ezer ember hal meg a dohányzás következtében, ebből a passzív dohányzás áldozatainak számát 80 ezerre teszik. Mire lett volna elég ez a pénz, ha Dóra nem dohányzik? - Egy 3 éves, klímás, közép kategóriás autóra

- Négy nyaralásra: 10 nap Mauritiuson, egy hét Horvátország és egy-egy hosszú hétvége Londonban és Párizsban.

- 14 évig fedezte volna a fodrászt és kozmetikust -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!