Közélet

2007.12.15. 18:03

Hull a hó és csúszik

Ez már nem az első hó ebben az évben, de az első szánkózásra, csúszkálásra, dobálózásra, kalandozásra, angyalkázásra alkalmas hómennyiség.

Baon.hu összeállítás

Megyeszerte megkezdte párnáinak rázogatását Holle anyó pénteken dél körül. A párnákból pénteken, aztán szombaton is felváltva érkeztek az óriási és az apró hópelyhek egyaránt. Aztán, láthatóan komolyra véve a figurát, nekilátott a hógyártás nagymestere a sűrű, összetapadós, hóemberépítésre alkalmas változat szórásához.

 

 

 

 

 

 



A szépséges hó miatt azonban több tucat autó csúszott árokba országszerte a havas, esetenként felfagyott utakon. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy huszonöt balesethez - legtöbbször árokba csúszott autók kimentéséhez kértek segítséget, bár a szokottnál több volt a koccanás is - kérték a tűzoltók segítségét, ám súlyos sérülés eddig szerencsére sehol nem történt.

Baleseteket elsősorban azokból a térségekből jelentettek, ahol az elmúlt órákban 2-4 centiméter közötti hó esett, így például Tolna, Békés, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyéből.

 

Fokozott óvatosságra intik az autósokat a havazás miatt

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a hó sok helyen ráfagy az utakra.

Dobson Tibor közölte: péntek óta az átlagoshoz képest emelkedett a műszaki mentések száma; eddig mintegy 50-60 esetben kellett segítséget nyújtani az árokba csúszott jármű-tulajdonosoknak, elsősorban Baranya és Vas megyében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a főváros térségében éjfélig 2-5 centiméter hó eshet.

Az Útinform arról számolt be, hogy jelenleg Baranya, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megye egy-egy részén esik a hó.

 

A hófúvás sem kizárt

Az elkövetkező 36 órában lényeges időjárás-változás nem is várható, téli időre számíthatunk, de vasárnap már jóval kevesebb helyen lesz havazás.

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:

Időnként elvékonyodik, vasárnap késő délutántól felszakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé, vasárnap elszórtan, főként nyugaton valószínű havazás. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon, valamint északkeleten élénk, eleinte néhol még erős lesz, nyugaton hófúvás is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül alakul.

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:

Időnként elvékonyodik, vasárnap késő délutántól felszakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé, vasárnap elszórtan, főként nyugaton valószínű havazás. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon, valamint északkeleten élénk, eleinte néhol még erős lesz, nyugaton hófúvás is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül alakul. Fokozott óvatosságra intik az autósokat a havazás miatt Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a hó sok helyen ráfagy az utakra.

Dobson Tibor közölte: péntek óta az átlagoshoz képest emelkedett a műszaki mentések száma; eddig mintegy 50-60 esetben kellett segítséget nyújtani az árokba csúszott jármű-tulajdonosoknak, elsősorban Baranya és Vas megyében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a főváros térségében éjfélig 2-5 centiméter hó eshet.

Az Útinform arról számolt be, hogy jelenleg Baranya, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megye egy-egy részén esik a hó.

-->

Címkék#időjárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!