Közélet

2007.12.16. 09:00

A buszok járnak, a vonatok nem?

A hétfői sztrájkban a bejelentések szerint, - különböző időre és formában ugyan-, de részt vesznek a vasúti dolgozók, a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók, valamint az energiaszektorban dolgozók.

M.A. - T.V. - G. Zs. - K. T.

Lapunk munkatársai annak próbáltak utánajárni, vajon hétfőn mire lehet majd számítani.

Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője: – Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy milyen mértékű lesz a MÁV vonalain a sztrájk, és mennyi ideig fog tartani. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével péntek délig még nem sikerült megállapodnunk az elégséges szolgáltatásról a sztájk idején. Így akár az is elképzelhető, hogy beláthatatlan ideig lesz teljes fejetlenség a vasútvonalakon.
A megyei busztársaságnál, a Kunság Volánnál egészen más a helyzet. Itt úgy tűnik, hétfőn egyáltalán nem lesz munkabeszüntetés. – A Kunság Volán autóbuszvezetői mindannyian felveszik a munkát hétfőn. Valamennyi menetrend szerinti járat rendesen elindul. A sofőrök azonban egyéni döntésük alapján kék szalagot tűzhetnek a ruhájukra, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a sztrájkolókkal - tudtuk meg Asztalos Ferenctől, a Közúti Közlekedők Szakszervezetének megyei elnökétől.

Az okatási intézmények dolgozói és a pedagógusok valamilyen módon szintén kifejezik szolidaritásukat a sztrájkolók mellett. A Pedagógusok Szakszervezete valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete összefogott a megyében, és az elmúlt napokban közösen létrehozták a városi, valamint az intézményeken belüli sztrájkbizottságokat. – A PDSZ elsőként jelezte, hogy mindenképpen csatlakozik a sztrájkhoz. A tiltakozásban a megye legtöbb iskolájában részt vesznek. Van, ahol csak a kék szalagot tűzik fel, de olyan iskola is lesz, ahol hat órahosszára beszüntetik a munkát a pedagógusok - mondja Pongrácz Tibor, a PDSZ kecskeméti irodájának vezetője.
– Az intézményeken belül a kollégák helyben eldönthetik, hogy miként fejezik ki véleményüket és szolidaritásukat a sztrájkolók mellett. A mostani információim szerint a legtöbb iskolában amellett döntöttek, hogy az első két órában nem lesz tanítás - teszi még hozzá Kégel Tamásné, a Pedagógusok Szakszervezetének városi titkára.

Borda Ferenctől, a Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnökétől és Horváth Zsolttól, a Közalkalmazotti Tanács elnökétől megtudtuk: a közalkalmazotti tanács kezdeményezésére hétfőn kék szalagot tűznek ki a kecskeméti megyei kórház dolgozói, ezzel fejezve ki szimpátiájukat. Sztrájkról azonban nincs szó. A két elnök együtt írta alá azt a tájékoztatót, amelyet kifüggesztettek a kórház forgalmasabb pontjain, és amelyben biztosítják a betegeket arról, hogy őket semmilyen hátrány nem éri majd. A kék szalagokat a kecskeméti és városkörnyéki háziorvosokhoz is eljuttatják.
A bajai kórház reprezentatív szakszervezetei viszont csatlakoznak a sztrájkhoz. Délelőtt 8 és 10 óra között csak a sürgősségi eseteket fogadják, és a hétvégi ügyeleti rend szerint működik az intézmény. – Kérjük, akinek nem feltétlenül fontos, az ne ebben az időpontban keresse fel a kórházat! Ugyanakkor ellátatlan beteg nem lesz, a szükséges ellátás minden osztályon rendelkezésre áll – tájékoztatta lapunkat dr. Ivók Csaba.

A bajai Szent László ÁMK-ban is úgy határozott a pedagógusok és dolgozók túlnyomó többsége, hogy részt vesz a sztrájkban. - Az intézményegységekben – az óvodát kivéve – a dolgozók mintegy 70 százaléka szünetelteti a munkát 8 és 10 óra között. A szülőket kérjük, gyermekeiket ne küldjék el hétfőn reggel 8-ra iskolába. A szükséges gyermekfelügyeletet természetesen a vezetőség és a sztrájkban részt nem vállaló kollégák biztosítják – mondta el Stadler Tamás informatika tanár.

Járni fognak a bajai Bács Volán buszai hétfőn is. A kollégák egyetértenek a sztrájkfelhívással, kék szalag kitűzésével jelzik szolidaritásukat, nyilatkozta Csányiné Faragó Zsuzsanna, a Bács Volán Zrt. személyforgalmi üzletágának vezetője. Hozzátette: péntek délig nem kaptak értesítést társvállalatoktól a munkabeszüntetésről. Információi szerint a környék közlekedésében szerepet játszó szekszárdi, illetve szegedi társaság járatai menetrend szerint indulnak. Hasonlóan a hajnalban Bajáról Budapestre tartó volánbuszos járathoz. 


Kiskunfélegyházán vegyes a kép az oktatásban

A szolidaritási akcióhoz péntek délig a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumhoz tartozó Kossuth Lajos Közép- és Szakiskola, valamint a Közgazdasági Szakközépiskola csatlakozott. Az intézményvezető tájékoztatása szerint: az említett két intézményben hétfőn az utolsó két óra marad el. A Kiskunfélegyházi Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény három tagintézménye viszont reggel 8-tól 10 óráig tartja meg tiltakozó akcióját. Erről Bense Zoltán, az intézmény sztrájkbizottságának egyik tagja tájékoztatta lapunkat. Hozátette: a sztrájk idejére minden szolgáltatást biztosítanak a diákoknak. A Kiskunfélegyházi Összevont Általános Iskolákhoz tagintézmenyeiben ugyanakkor nem terveznek sztrájkot. A Constantinum Intézményben tegnap délig senki nem tudta megmondani, csatlakoznak-e az országos akcióhoz. Hasonló választ kaptunk Rosta Ferenctől, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatójától is.


A Magosz országszerte 46 helyen tart félpályás útlezárásokat hétfőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!