Közélet

2007.11.03. 11:53

A közgyógyosok is fizetnek, mint a katonatiszt

Ismét az egészségügyi miniszterhez fordulnak a fogyasztóvédők az elhíresült dobozdíj-ügyben. A közgyógy-ellátásra jogosultaknak a törvény szerint nem kellene megfizetni a pirulák után a dobozdíjat. Ám számos érintett azzal kereste fel a fogyasztóvédelmi irodát, hogy erről a patikákban mit sem tudnak.

G.Zs.

Levélváltásokat követően Horváth Ágnes miniszter megerősítette: jár a mentesség. Aki fizetett, az eredeti nyugta, bizonylat felmutatásával kérheti vissza a pénzt. Sajnos, korai volt az öröm. A panaszosok szerint erről a gyógyszertárak mit sem tudnak, így nem térítik vissza az összeget. Sőt, változatlanul megfizettetik a díjat a közgyógyosokkal. Bár olvasták a miniszter levelét, nekik az Országos Egészségügyi Pénztár ad utasításokat.

Minderről most levélben értesítik a bajai fogyasztóvédők a szakminisztert. Arra is kitérnek, hogy az OEP főigazgatójától május 30-án kelt levelükre máig nem kaptak választ. Kérik a tárca vezetőjét: azonnal rendelje el - az egyébként törvény szerint járó - díjmentességet, majd intézkedjen a jogosulatlanul beszedett összegek visszafizetéséről.

A panaszosok elmondták: a patikusoktól megtudták, az OEP begyűjtötte a beszedett díjak kapcsán az adatokat. Így nem lehet akadálya annak, hogy egyénenként visszafizesse a pénzt.

Ezek is érdekelhetik