Közélet

2007.06.28. 10:42

Nem lehet megtagadni az éppen nyaralók ellátását

Elég nagy baj, ha elrontja a nyaralást egy hirtelen jött betegség. Ennél már csak az a bosszantóbb, ha az ott tevékenykedő orvos nincs tisztában a kötelességével.

T. V.

A Balatonon nyaralt egyik olvasónk, amikor egy délelőtt elkapta a hányás-hasmenés. Felkereste a település éppen rendelő háziorvosát, ám az nem vizsgálta meg, mondván: keressen valami kórházat, ahol van sürgősség, mert nem hozzá tartozik.
Szegény ember fel is adta a harcot, szerencséjére másnapra magától is elmúlt a baja. Hazaérkezése után megkereste lapunkat, arra kérve minket: ugyan derítsük már ki, hogy tehet-e ilyet egy háziorvos valakivel, aki éppen távol az otthonától betegszik meg.

– Azok a magyar állampolgárok, akik akár nyaralás, vagy egyéb célból Magyarországon belül távol vannak a lakóhelyüktől, és ott orvosi ellátásra szorulnak, egyaránt mehetnek a kórházak sürgősségi osztályára, vagy az éppen rendelő háziorvoshoz. Rendelési időn kívül pedig az orvosi ügyeletet kereshetik fel –  nyilatkozta lapunknak Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Mint megtudtuk: a beteget ezeken a helyeken kötelesek ellátni, s nem küldhetik el. Ha ez mégis megtörténik, akkor az egészségügyi szolgáltatót feljelenthetik az Egészségbiztosítási Felügyeletnél.

Sürgősségi esetben az ellátás ingyenes. Az államtitkár úgy véli: egy nyaraláson általában sürgősségi esetek fordulnak elő, például hőguta. Ilyenkor egyértelmű, hogy az ellátásért vizitdíjat kérni nem lehet. Ha azonban kiderül, hogy az eset mégsem minősül sürgősséginek, akkor a háziorvosnál hatszáz forintot kell fizetni, mivel nem a bejelentett, területileg is illetékes háziorvosánál veszi igénybe a beteg az ellátást.
Ha pedig az ügyeletet valaki indokolatlanul veszi igénybe, akkor ezer forintot kell fizetnie.

Úgy tűnik, Bács-Kiskun megyében jobban ismerik a kötelességüket az orvosok. Lakiteleken –  ahová Tőserdőbe sokan járnak üdülni – például kiderült: a betegeskedő nyaralókat rendelési időben az orvosi rendelőben, ambuláns ellátás keretében látják el. Ezért hatszáz forintot kérnek.
Rendelési időn kívül azonban – délután, éjszaka, hétvégéken – az éppen ügyeletes háziorvoshoz lehet fordulni. Amennyiben olyan sürgősségi esetről van, amely a jogszabály szerint is sürgősségnek minősül, akkor ezért nem kell fizetni, egyébként pedig a törvény szerinti ezer forint a díj.

A megyében szintén közkedvelt nyaralóhely a soltvadkerti Büdös-tó. Schwarcz László háziorvos elmondta: mivel sokan akár az egész nyarat a településen töltik, ezért háziorvoshoz is sok nyaraló fordul. Van aki leégett, vagy napszúrást kapott, de olyan is akadt, akinek csak elfogyott a gyógyszere. Rendelési időben mindenkit ellátnak, a vizitdíj hatszáz forint. Az ügyeletet itt kistérségi szinten szervezték meg, kiskőrösi központtal.  

Júliustól változik a vizitdíj

Ismeretes, hogy július 1-től változik a vizitdíj. Ez azonban csak azokra az esetekre érvényes, amikor valaki beutaló nélkül veszi igénybe a szakorvosi ellátást. Eddig ilyenkor 600 forintot kellett fizetni, az összeg azonban jövő hónaptól 1000 forintra emelkedik. A vizitdíj mostani változtatása valójában nem érinti azokat, akik az itthoni nyaralás közben betegszenek meg.

Ezek is érdekelhetik