Kék hírek, bulvár

2015.04.24. 11:52

Lelőtte a kutyáját és a feleségét is megfenyegette

Vádat emeltek egy kömpöci férfi ellen, aki tavaly novemberben pisztolyával lelőtte a család kutyáját, majd megfenyegette a feleségét, hogy vele is végez.

H. I.

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője elmondta: az 53 éves, Kömpöcön élő férfi és felesége rendszeresen italoztak, közöttük 2014 őszén megromlott a kapcsolat. Ettől kezdve sokat veszekedtek, vitatkoztak egymással, olyan is előfordult, hogy a vádlott bántotta a feleségét.
A férfi korábban, ismeretlen körülmények között szerzett egy pisztolyt és ahhoz legalább három darab töltényt. Ezek megszerzésére, tartására nem volt engedélye, ezért a garázsban rejtegette azokat.

- 2014. november 23-án a család házőrző kutyája megszökött, ami miatt újabb szóváltás, veszekedés alakult ki a vádlott és felesége között. Miután az eb előkerült, a vádlott haragjában előkapta a fegyverét, betárazta és háromszor belelőtt az állatba. A lövések a kutya hasát találták el, belső vérzései miatt az állat körülbelül 30 perc után elpusztult. Ezek után a vádlott közölte a sértettel, hogy „úgy jár majd, mint a kutya”, majd ismeretlen helyre távozott. A megfenyegetett sértett a lövöldözés miatt értesítette a rendőrséget -  részletezte a vádiratot a szóvivő.
A rendőrök a vádlottat pár órával később Balástyán fogták el és ruházatában megtalálták a pisztolyt is. Az asszony zaklatás miatt kérte férje megbüntetését.

A kömpöci férfi szabadlábon várja a tárgyalást, a Kiskunhalasi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntettén kívül állatkínzás és zaklatás vétségével is vádolja. Büntetőperét a Kiskunhalasi Járásbíróság fogja tárgyalni.

Ezek is érdekelhetik