Kék hírek, bulvár

2011.01.30. 16:24

Vérnyomon jártak a rendőrök

Ismét megrongáltak egy gyermekorvosi rendelőt Kecskeméten. Vasárnapra virradóra a Czolner tér 7. szám alatti rendelő bejáratának két üvegtábláját zúzták össze. A történteket a téren szolgálatot teljesítő rendőr járőrök vették észre.

Galambos Sándor

– Vasárnap reggel nyolc órakor érettesítettek a rendőrök a történtekről – emlékszik vissza dr. Csausz Mariann gyermekorvos. – Tíz perc alatt a rendelőben voltam, a helyszínelők is nagyon gyorsan megérkeztek. A jegyzőkönyv felvételére nekem be kellett mennem a rendőrségre, ezért megkértem Csillát, az asszisztensemet, hogy takarítsa el az üvegcserepeket, mert hétfőn már jönnek hozzánk a kis betegek. Úgy húsz perce léphettem ki a kapitányságról, amikor megint hívtak a rendőrök: tájékoztattak, hogy elkapták a tettest.

Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta: – Az elkövető megsérült, amikor betörte az ajtó üvegét. A vérnyomok az egyik közeli utcába vezettek, van egy feltételezett gyanúsítottuk. A nyomozást rongálás bűncselekménye miatt rendeltük el.

Tíz nappal ezelőtt Kecskemét belvárosában, a Bajcsy-Zsilinszky utcai gyermekorvosi rendelőnél történt hasonló eset. Onnan sem loptak el semmit, a vandálok a rendelő ajtaját és a két nagyméretű ablakát törték be.

Ezek is érdekelhetik