Hírek

2011.12.22. 18:57

Ötezren tüntetnek sajtószabadságért

A köztévé éhségsztrájkoló munkatársai a Magyar Rádió elé vonultak, csatlakoztak hozzájuk a Klub Rádió szimpatizánsai. A szónokok arról beszéltek, hogy a Fidesz miatt veszélyben a demokrácia.

index.hu

Az MTV szakszervezet és a Klubrádió közös tüntetésén közel ötezren vettek részt a Magyar Rádió épülete előtt. A demonstrációt az MTVA éhségsztrájkoló tagjai hirdették meg, azért, hogy így követeljék, hogy a közmédia mondjon fel a híreket gyártó Hírcentrum két igazgató-helyettesének is, akik véleményünk szerint felelősek azért, hogy Lomnici Zoltán egykori főbírót kiretusálták a köztévé hírműsoraiban, illetve más kérdésekben is nyomást gyakoroltak az újságírókra.

Ehhez csatlakoztak civilek, akik azért tiltakoznak, hogy az NMHH keddi döntésével elvette a Klub Rádió budapesti frekvenciáját.

A demonstárción felszólalt Ungvári Rudolf történész, aki szerint a rendszerváltás óta nem volt veszélyben a demokrácia, de mára leépítették a demokratikus intézményrendszereket.

Grecsó Krisztián költő szerint a köztévé retusálási ügye túlmutat az ügyön, mert nem csak a főbírót retusálták ki a hírműsorból, hanem életeket retusálnak ki, és embereket némítanak el, és azok akik erre parancsot adnak többet tudnak a zsarnokságról, mint azok, akik eljöttek a demonstrációra.

A demonstráción beszédet mondott Vásárhelyi Mária és Bächer Iván is. Utóbbi arról beszélt, hogy a világ szégyene lettünk, és már csak külföldön védik a magyar gazdaségot és a magyar demokráciát.

"Eddig úgy tűnt, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat, de most itt az idő" - tette hozzá az író, aki szerint tavaly tévedtek azok, akik a Fideszre szavaztak, de azok is, akik az MSZP-re, ls azok is, akik nem mentek el.

"A Fideszről azóta pedig kiderül, hogy se nem keresztény, se nem magyar, és nem is polgári, egyszerűen csak gyalázatos" - mondta Bächer.

index.hu -->

Ezek is érdekelhetik