Hírek

2008.05.10. 20:02

Nyáron ismét útfelújítások kezdődnek Budapesten

BAMA

Ebben az évben a tervek szerint 60 kilométernyi utat újít fel a főváros. Az önkormányzat saját költségvetésében 3 milliárd forintot tervezett erre a célra, és ugyanennyi állami támogatást szeretne elnyerni – mondta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Mivel az útfelújítási programról tavaly decemberben döntött a Fővárosi Közgyűlés, ezért az idén csak nyáron kezdődik majd a kivitelezés.

Ezek is érdekelhetik