2008.04.10. 19:46
Több a szabad állás
Márciusban negyvenezer új állás jött létre Magyarországon. Jön a szezonális munkák ideje, így egy hónap alatt mindenhol érzékelhetően csökkent a munkanélküliek száma.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adatai szerint negyvenezer új álláshely jött létre márciusban Magyarországon. Ekkor 63 ezer helyre kerestek dolgozót a cégek, de 28 ezer álláshely betöltetlen marad áprilisig. „A legkönnyebben Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon lehetett elhelyezkedni, a két régióban 12,2 ezer, illetve 11,3 ezer munkalehetőséget kínáltak a munkaadók” – mondta csütörtöki tájékoztatóján Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.
Ezzel párhuzamosan csökkent országszerte a nyilvántartott álláskeresők száma. Most 462,4 ezer fő próbál valamilyen megélhetést találni magának. A márciusi csökkenés a téli foglalkoztatási holtszezon lezárulását jelzi. A jó idő eljöttével beindulnak a szezonális mezőgazdasági munkák. Ezek, ha rövid időre is, de legalább kereseti lehetőséget biztosítanak a munkanélkülieknek. Februárhoz képest ennek megfelelően minden régióban, és Fejér kivételével minden megyében csökkent az álláskeresők száma. Ha az egy évvel korábbi adathoz viszonyítunk, akkor most a Nyugat-Dunántúlon 4,1 százalékkal, Közép-Dunántúlon 2,5 százalékkal, Dél-Dunántúlon 0,9 százalékkal kevesebb a bejelentett munkanélküli.
Észak-Alföldön viszont folyamatosan nő az állástalanok száma. Tavalyhoz képest 5,9 százalékkal vannak többen. „Egyre inkább leszakad ez a térség” – mondta lapunknak Pirisi Károly. „Mikor bezár egy gyár, tönkremegy a szomszédos étterem és a helyi bolt is” – érzékeltette a főigazgató az ördögi kört, amiből nem tud kitörni a régió. Észak-Magyarország mellett ebben a térségben a legmagasabb, 18 százalék feletti az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva.
Ez különösen rossznak számít annak tükrében, hogy az országos átlag 6,9 százalék, míg a legkedvezőbb helyzetű Közép-Magyarországon csupán 3,8 százalék. Magyarországon egyre több az olyan tartós munkanélküli, aki egy évnél hosszabb ideje nem tud elhelyezkedni: egy év alatt 26 ezerrel nőtt a számuk. A nyilvántartott álláskeresők egyharmada tartozik ebbe a kategóriába, míg Európában átlagosan csak minden negyedik álláskereső van parkolópályán tizenkét hónapnál hosszabb ideig.keretes22955>