2008.04.02. 06:18
Sosem láttam a pénzt, amit követel tőlem a bank
FÉLREÉRTÉS – Olvasónk az egyik bank ügyfele volt, de megszüntette számláját. Ez egy éve történt. A banktól most értesítőt kapott, miszerint százezer forintot felvett, de nem fizette még vissza.
Ilyen eset megtörténhet. Vagyis előfordulhat, hogy a bank később könyvel el rendszerében egy-egy összeget. Ezt bankszakember tanácsadónktól tudtuk meg. Az eset azokkal is megtörténhet, akik folyószámlájukat már megszüntették. Az úr utánajárhat saját ügyének. Ha kiderül, azaz a bank bizonyítani tudja, hogy olvasónk valóban felvette a pénzt, de nem törlesztett, több lehetősége van. A legegyszerűbb, hogy rögtön befizeti a tartozást. Ha ezt nem tudja megtenni, kérhet a banktól törlesztő részletfizetést.
Amennyiben az úr megkédőjelezi az adósságot, a bank kivizsgálja az ügyet. Ezután tájékoztatja az érintettet az eredményről. Ha az úr előbb befizette a pénzt, és kiderül, hogy azt nem is vette fel, a bank visszafizeti az összeget. A méltányossági részletfizetés egyébként valóban járható út. Megfelelő indokokat a pénzintézet elfogad. Ilyen lehet például az alacsony jövedelem vagy a betegség. A bank és az ügyfél közti megegyezés kérdése, hogy az adós mennyi idő alatt utalja át az összeget.
Panaszt az ügyfélszolgálaton lehet tenni. Ezeknek elérhetőségét általában meg lehet találni a pénzintézet honlapján. A bankok honlapját egyébként érdemes tanulmányozni, mert más hasznos információkat is tartalmazhatnak. Például, ha kölcsönt akarunk felvenni, utánanézhetünk, hogy hol kaphatjuk azt meg a legkedvezőbb feltételekkel. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy számlavezető bankunktól vesszük-e fel a pénzt, mert itt akár már évek óta ismernek bennünket.
Amennyiben nincs internet-hozzáférés, hívhatjuk a bankot.