2008.03.10. 11:22
Tarlós: amit a kormány elvett, a népszavazás visszaadta
Amit a kormány elvett a tömegektől, azt a népszavazás és annak kezdeményezői visszaadták az embereknek - mondta Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának vezetője hétfőn, a Fidesz-KDNP frakciószövetségi ülésén.
"Most tehát ünnepelhetjük az ország győzelmét, ünnepelhetjük az egyik legrégebbi demokratikus alapintézmény, a népszavazás győzelmét, és nyugodtan mondhatjuk azt, hogy amit a kormány elvett a tömegektől, azt most a népszavazás és a népszavazás kezdeményezői visszaadták" - mondta a politikus. Tarlós István hangsúlyozta: kérdés, hogy a kormányoldalon hogyan kezelik majd a népszavazás eredményét, hiszen ők vannak helyzetben, ők reagálhatnak, viselkedésükkel eldönthetik, hogy van-e miről érdemben tárgyalni vagy sem. "Ha mi nem is vagyunk olyan szigorúak, mint az SZDSZ-es Horn kolléga, aki cizellált irodalmi finomsággal küldte el valahova tegnap este a miniszterelnök urat, de kíváncsian várjuk a fejleményeket" - fogalmazott.
Ugyanakkor úgy vélte: a miniszterelnök üzenetei eddig "rosszak" voltak, mert azt üzente a népnek, hogy "hiába ugráltok nem adom vissza a pénzt". Kiemelte: a pénzt a kormány vette el, a Fidesz pedig vissza akarja adni ezeket a forrásokat. Szerinte a népszavazással az ország és az egyszerű igazságok győztek. Milliós nagyságrendű tömeget "mentettünk meg" - tette hozzá a Fidesz népszavazási kampányának irányítója, utalva arra, hogy így sokan a jövőben is tudnak gondoskodni egészségügyi alapellátásukról és lehetőség van arra is, hogy a szegényebb gyerekek is továbbtanulhassanak. Tarlós István felszólalása után zárt ajtók mögött folytatódott a Fidesz-KDNP frakciószövetségi ülése, amelyen a két pártelnök, Orbán Viktor és Semjén Zsolt is részt vesz.