2006.06.03. 16:08
A Bükkben áradnak a hegyből érkező patakok
Az elmúlt napok esőzései következtében újra elsőfokú készültséget kellett elrendelni több folyószakaszon is
A sok eső miatt több patak is megáradt az országban, több helyen védekezni kellett, de a településekről senkit sem kellett kiköltöztetni. „Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Bács-Kiskun megyéből a hajnali órákig összesen százötven riasztás érkezett a tűzoltókhoz víz- és viharkárok miatt” – mondta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője.
A Nógrád megyei Mátrakeresztesen a Csörgő patak medre telt meg, a házakat homokzsákokkal kellett megvédeni. Borsodban a Bükkből lefolyó víz fenyegetett házakat Tardonán, a veszély azonban szombatra már megszűnt. Bükkaranyoson mintegy nyolcvan házat veszélyeztet az ár. Alsó- és Felső-hámort, Lillafüredet, valamint Diósgyőr-Ómassát a Garadna patak mentén homokzsákokból épített gátakkal védik a katasztrófavédelmi szakemberek és a helyi lakosok.
A veszélyeztetett helyszíneken összesen 217 épület található, amelyeket fenyegetett az áradat, de egyelőre egyik házba sem tört be a víz, és nem mosta el a lillafüredi kisvasút töltését sem.
A megáradt Garadna patak jószerivel teljesen elmosta a Lillafüred fölött található pisztrángtelepet, pisztrángok százai kerülhettek az élő vízbe, a kár mértéke még nem ismert. A medencékben található tenyészállatok, ivadékok, ívásra érett, értékesítésre szánt halak úgyszólván egy hatalmas, összefüggő „tengerbe” kerültek. Miskolc belvárosában a Szinvában – amelybe a Garadna ömlik–, már láttak pisztrángokat.
Tovább árad a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, a sok csapadék miatt szombaton a Kraszna vízszintje is meghaladta a készültség elrendelését indokló magasságot. A Tisza vásárosnaményi, záhonyi és tiszaberceli részén elsőfokú az árvízvédelmi készültség. Szombaton a belvíz által elöntött terület 9.000 hektárról 12.500 hektárra nőtt Szabolcsban.