Hírek

2005.12.05. 00:00

Megosztottság évfordulója

A tavalyi népszavazás évfordulóján ismét fortyognak az indulatok.

Bánky Bea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Tavaly december 5-én másfél millióan támogatták a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, a szavazók többsége azonban otthon maradt.
[/caption]A nemzeti felelőtlenség napja volt december 5-e – jelentette ki Gyurcsány Ferenc vasárnap a Párbeszéd a határok nélküli nemzetről című találkozón. „Ma december 5-e nélkül egészségesebb lenne a nemzet, amely most a sebeket próbálja begyógyítani” – mondta a kormányfő. Ma pontosan egy évvel ezelőtt volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, amelynek eredménye csalódást okozott a határainkon túl élő két és fél millió magyarnak.

„Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét tanúbizonyságát adta annak: érzéketlen a határon túli magyarság sorsa iránt” – olvasható a Fidesz-elnökség közleményében. Az ellenzéki párt vezetői felszólították a kormányfőt, hogy „több mint egyévi várakozás után” hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és azonnal kezdjen hozzá a konszenzus kialakításához. A Fidesz bírálata a kormánypárton és Gyurcsányon kívül nem kíméli a Szülőföld Programot sem, amely szerintük pótcselekvés. Állítják, hogy a program keretében idén eddig nulla forintot fizettek ki, ezenkívül a határon túli magyarságnak szánt támogatások jövőre 25 százalékkal csökkennek.

A „lelki megosztottságot elmulasztó gyógyszerek” egyike lehet az, hogy december 5-ét nyilvánítsák a Nemzeti Együvé Tartozás Napjává – javasolta az MDF-es Gémesi György. Tegnap Gödöllőn ebből az alkalomból tartottak megemlékezést Sólyom László köztársasági elnök fővédnökletével.

Hétfőn a Lelkiismeret ’88 csoport és a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége tart megemlékezést a fővárosban, a Kossuth téren, majd gyertyás felvonulást ren-dez Gyurcsány Ferenc házához. A dévai árvaház vezetőjét, Böjte Csabát is meghívták az eseményre. A ferences testvér levelében bevallotta, hogy kellemetlenül érinti a menetelés a Gyurcsány-villához, és arra kérte a szervezőket, hogy ne kapcsolják össze a dévai árvaház megsegítésére szervezett akciót, és őt csak oda hívják, ahol nem az ítélkezés és a kirekesztés erői munkálkodnak.

Bánky Bea Tavaly december 5-én másfél millióan támogatták a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, a szavazók többsége azonban otthon maradt. -->

Ezek is érdekelhetik