Hírek

2005.09.14. 00:00

Évadkezdő nyílt nap a Vígszínházban

A Vígszínházban már hagyomány, hogy nyílt nappal, a közönség bevonásával ünnepli az év kezdetét. Szombaton, a déli ünnepélyes háznyitás után a résztvevők Dumas A három testőr című művének próbáját láthatják.

P. G.

Ezután a színház művészei idegenvezetést tartanak, a Háziszínpadon pedig a készülő előadások díszlet- és jelmezterveit mutatják be. Délután 3-tól a színészzenekar musicalslágereket és dalokat ad elő. A program zárásaként az előcsarnokban Víg-süti elnevezéssel 16 órától a színház művészeinek cukrászati alkotásait lehet megkóstolni. A gasztronómiai hódolat mellett a sütievők még jótékonykodnak is, hiszen a vásárból befolyt összeget az Ódry Színészotthon javára ajánlják fel a Víg művészei.

Ezek is érdekelhetik