Hírek

2005.07.18. 00:00

Négy betűvel jelzett rettegés

A tervek szerint ősztől idehaza is bevezetik a terrorkészültségi fokozatokat jelző skálát. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint kevés a megszabott idő a terrorellenes elképzelések megvalósítására.

Lázin Miklós András

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Nem csupán fokozatokba sorolnák a hazai fenyegetettség szintjeit, hanem képzést is szerveznének a terrorizmusellenes küzdelem résztvevőinek
[/caption]A belügyi tárca tervei szerint lehet, hogy ősszel hazánkban is bevezetik a fenyegetettségi fokozatokat jelölő A, B, C és D jelöléseket. Lamperth Mónika belügyminiszter arról beszélt, az esetleges terrorcselekmények következményeinek felszámolására közös tervet kell kidolgozniuk a védekezésben feladattal bíró szervezeteknek, így többek között a rendőrség, határőrség, katasztrófavédelem, vám- és pénzügyőrség, továbbá a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársainak. Minderre a határidő szeptember elseje – jelentette be Lamperth Mónika. A belügyminiszter szándékai szerint még júliusban utasítást ad ki a terrorcselekmények megelőzésének általános feladatairól. Lamperth Mónika emellett elmondta: képzést szerveznek a terrorizmus elleni küzdelemben résztvevő szervezeteknek.
A Katonai Felderítő Hivatal egyik, nevének elhallgatását kérő biztonságpolitikai szakértője lapunknak elmondta, első körben mindenképp szükséges a korábban jelentős pénzért kiépített térfigyelőrendszer felújítása. Információi szerint ugyanis e biztonsági hálózatnak ma legjobb esetben is csak a fele működőképes.
A szakember emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban a terrorveszély minősítését jelző ötfokozatú színskálán a narancs az utolsó előtti fokozat. Utána már a súlyos veszélyt jelző piros következik. Ennek mintájára hazánkban valószínűleg az „A” jelenthetné a legmagasabb, míg a „D” a legalacsonyabb terrorkészültségi szintet.
Az „A” valószínűleg a repülőterek, a légtér és a pályaudvarok részleges vagy teljes lezárásával járna. Ilyenkor a honvédség és a határőrség megerősített szolgálatot látna el. Súlyos esetben az is előfordulhat, hogy hazánkban is éleslőszerrel feltöltött, páncélozott harcjárművek védenék a legfontosabb állami objektumokat, nagykövetségeket, érintett helyszíneket.
Ezek listáját a szakértő szerint egyébként bárki különösebb megerőltetés nélkül összeállíthatja. A felsorolásban a minisztériumok éppúgy benne lehetnek, mint a Paksi Atomerőmű, a Mol százhalombattai finomítója, a városok ellátását biztosító  vízművek telepei vagy például a nagyobb élelmiszer-raktárak.  E körbe tartozhat a Parlament épülete is.
Súlyos esetben egyes körzetekben akár kijárási tilalmat is elrendelhetnek a hatóságok. Informátorunk ezzel kapcsolatban hozzátette, a polgárok szabadságának korlátozása ilyenkor „szükséges rossz”. Ám e kellemetlenségeket minden felelősen gondolkodó embernek el kell fogadnia.
A másik véglet a legalacsonyabb készültségi fokozatot jelentő „D” szint. Ez a fokozat a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően „csak” fokozott rendőri figyelmet, az átlagosnál éberebb határvédelmet jelenthetne. A kettő között álló „B” és „C” szint mértékéről, a készültség mibenlétéről a szakember nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
Informátorunk mindemellett éles kritikával illette a belügyminiszter szavait. Úgy vélte, a megszabott határidő túl rövid,  az érdemi munkát másfél hónap alatt egyszerűen lehetetlen elvégezni. Erre szerinte legkevesebb negyedév kellene.

Országonként eltérnek a terrorjelző skálák

Amerikában színekkel jelölik egy ötfokozatú skálán a fenyegetettség mértékét. Tavaly a második félévben a második legmagasabb, a „narancs” volt érvényben. Ez azt jelenti, hogy „komoly” veszélye van egy esetleges támadásnak. Ilyenkor az egész országban biztonsági intézkedéseket vezetnek be, ezek pontos mibenléte azonban nem teljesen nyilvános. Annyi tudható, hogy fokozottan ellenőrzik a repülőtereket, a pályaudvarokat, a fontosabb útvonalakat, csomópontokat. Alacsonyabb fokozat a „sárga”, amikor a veszélyt „jellemző”-nek tartják. A legmagasabb fokozat a „vörös”.

Nagy-Britanniában a skála hét- fokozatú, számokkal jelölt. A hatóságok csaknem egy hónappal a londoni robbantássorozat előtt mérsékelték a figyelmeztetést „általában komoly”-ról (3-asról) „érzékelhető”-re (4-esre). London rendőrkapitánya, Ian Blair szerint e fokozatok között a különbség minimális.

Nagy-Britanniában a skála hét- fokozatú, számokkal jelölt. A hatóságok csaknem egy hónappal a londoni robbantássorozat előtt mérsékelték a figyelmeztetést „általában komoly”-ról (3-asról) „érzékelhető”-re (4-esre). London rendőrkapitánya, Ian Blair szerint e fokozatok között a különbség minimális. Nem csupán fokozatokba sorolnák a hazai fenyegetettség szintjeit, hanem képzést is szerveznének a terrorizmusellenes küzdelem résztvevőinek -->

Ezek is érdekelhetik