Labdarúgás

2024.02.08. 15:59

Karcagon is kitartott a KTE II. pazar téli formája

A Kecskeméti TE NB III-as tartalékcsapata szerdán Karcagon lépet pályára. 

Nyitray András

Archív-felvétel

Fotó: KTE

Az első félidőben egy-egy alkalommal zördült meg a háló, vendég részről Artner volt eredményes büntetőből. Fordulás után már csak kecskeméti gólok születtek, Hatvani egy pontrúgás után volt eredményes fejjel, majd Majoros pontos beadását Györgye vágta a hálóba, kialakítva ezzel az 1-3-as végeredményt. A „kis” KTE vasárnap 14 órakor a Soltvadkertet fogadja legközelebb. 

Az NB III-as gárda jó formában van, hiszen eddig veretlen a téli felkészülés során, a Karcag előtt sorrendben a III. Kerület, a Tiszaföldvár és a Dunaújváros ellen is nyertek a kecskemétiek, de korábban győztek az SC Hírös-Ép elleni meccsen is, míg a Kelennel döntetlent játszottak. 

– Kemény, parázs meccset vívtunk. Az elején tompábban mozogtunk, pontatlanok is voltunk, ami érthető, hiszen a felkészülés derekánál tartunk. Pontrúgásból gólt is kaptunk, ez viszont felrázta a csapatot, mert onnantól sokkal jobb teljesítményt mutattunk. A második játékrészben kifejezetten tetszett a játék, a helyzeteink is megvoltak, s ez gólokban is megmutatkozott. Sok sikert a Karcagnak – értékelt Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője a találkozó kapcsán. 

Karcag – Kecskeméti TE II. 1-3 (1-1)
Felkészülési mérkőzés

KTE II.: Cseh – Molnár M., Szalai Sz., Szamosi, Goretich, Bodor, Kovács P., Kovács K., Hatvani, Zoltán, Artner. Csere: Telek, Jászai-Deák, Horváth Á., Györgye, Majoros. Vezetőedző: Virágh Ferenc

KTE gólszerzők: Artner, Hatvani, Györgye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában