Kosárlabda

2023.12.04. 20:48

Változás történt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai stábjában

Egyelőre nem az elvártak szerint szerepel a bajnokságban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a csapat tíz forduló alatt csupán két győzelmet szerzett. A szombati, Körmenden elszenvedett vereséget követően, Forray Gábor vezetőedző találkozót kért Ivkovic Stojantól, a klub szakmai igazgatójától, ami változásokat is hoz a napi munkában a csapat mellett.

Nyitray András

Forray Gábor átmenetileg biztosan távozik a stábból

Fotó: Bús Csaba

Forray Gábor átmenetileg távozik a vezetőedzői posztról a klub tájékoztatása szerint, aminek okait is megindokolta a tréner. 

– Sok oka van annak, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültünk – mondta Forray Gábor. – Már a szezon előtt változtatnunk kellett, ugyanis Kiss Dávid, a válogatottban is szerepelt centerünk szemsérülés miatt nem lehetett tagja a csapatnak, így felborult az általam elképzelt szerkezetű játékoskeret. Többször voltak sérültjeink, persze nyilván másik csapatoknál is voltak hiányzók, de nálunk minden ilyen helyzet felnagyítódik, a mi játékfilozófiánk ugyanis a játékosok stabil együttműködésére épül, s ha ebből kiesik egy-egy fontos szereplő, bajba kerülünk. A vereségek miatt ráadásul görcsössé, bizonytalanná váltunk. És nyilván nekem is megvannak a hibáim, a felelősségem. 

Az előző szezonokban is megéltünk nehéz időszakokat, voltak máskor is vereségeink sorozatban, de akkor ezt százszázalékos koncentrációval sikerült megállítani. 

Emlékszem, amikor két éve negyedikek lettünk a szezon végén, decemberben és januárban tizenegy meccsből kettőt nyertünk meg, végül kiemelkedő eredményt értünk el. Most azonban más a helyzetem. Pszichésen kimerültem. Októberben veszítettem el édesanyámat. Nem beszéltem erről igazán senkinek, mert nem szeretem összekeverni a magánéletet a munkával, de az utolsó hónapok nagyon megviseltek. Ráadásul a csapattal sem voltunk sikeresek, s most úgy érzem, elfáradtam. Ezért jeleztem Ivkovic Stojannak, hogy szükségem lenne néhány hétre, hogy fel tudjak töltődni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megértett, és lehetőséget ad erre – adott választ a helyzetre Forray Gábor. 

A klub nem részletezte, hogy a kialakult helyzetben hogyan folytatódik a munka, csupán annyit közöltek, hogy szakmai stáb irányításával zajlik a felkészülés a pénteki, Pécs elleni hazai meccsre, mely 18 órakor kezdődik majd.  Mivel a közleményből az olvasható ki, hogy Forray Gábor átmenetileg távozik a stábból, nagy eséllyel házon belülről érkezik a megoldás pótlására. S mivel a rutinos szakmai igazgató, Ivkovic Sztojan bizony korábban az NB I.-ben és szövetségi kapitányként is szép sikereket ért már el, aligha kell sokat gondolkodni azon, ki vegye a kezébe az irányítást. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában