Labdarúgás

2023.12.15. 07:00

Alig várja a tavaszi rajtot a KTE gólpassz felelőse

Banó-Szabó Bence az előző bajnokságban a Kecskeméti TE legeredményesebb játékosa volt, 5 gólt és 12 gólpasszt tett hozzá az ezüstéremmel végződő szezonhoz. Nyáron a Riga elleni első tétmeccsen szenvedett súlyos sérülést, melyet műteni is kellett, így az egész őszi szezont ki kellett hagynia. Már második hete a csapattal készül viszont, a PAFC ellen pedig újra keretben volt. Motiváltan és tettre készen várja a visszatérést, illetve bízik benne, hogy sikerül szép keretbe foglalniuk ezt az évet a Debrecen ellen.

Nyitray András

Banó-Szabó Bence utoljára júliusban játszott tétmeccsen a Riga ellen

Fotó: Bús Csaba

A kecskemétiek egyik legjobbja nagyon szerencsétlenül kezdte az idényt, hiszen rögtön a Riga elleni első Ekl-meccsen a combjához kapott, majd a vizsgálatok kimutatták, hogy szakadása van, amit műteni is kell. Nem csoda, hogy izgatottan várta, hogy december elején újra a csapattal edzhessen. 

– Két napig nem igazán aludtam azt megelőzően, hogy az első edzésemre készültem. Nagyon vártam, hogy újra találkozzak a srácokkal, izgatott voltam. A hét viszonylag gyorsan lement, hiszen pénteken játszottunk, így gyorsan bele kellett rázódnom a mindennapokba. Jó érzés, hogy velük lehetek, újra taktikai elemeket gyakorolhatok, labdához érhetek napi szinten, illetve a csapattal utazhatok egy meccsre. Sajnos az eredmény nem jól alakult számunkra, de a saját szempontomból egy kulcsfontosságú héten vagyok túl – mondta Banó-Szabó Bence a visszatérés kapcsán. 

Banó-Szabó a Honvéd játékosaként már hagyot ki ennél is hosszabb időt, így nem volt újdonság számára ez a helyzet. Igyekezett azokat a tapasztalatokat is felhasználni. 

– Sajnos volt már tapasztalatom a hosszú kihagyásokról, így könnyebben ment. Egy évhez képest a négy hónap szinte semmi. Abból a szempontból is más volt, hogy szinte minden egyes nap edzettünk, amikor tudtunk, illetve kicsit el voltam szeparálva a társaktól. Talán némileg egyedül is voltam, de ezért volt mellettem a barátnőm és a családom, akikkel napi szinten tudtam beszélni, illetve mindenben támogattak. Ez a sérülés azért is volt más, mert napról napra tudtunk előre lépni a munkával, míg a térdem esetében sokkal lassabban lehetett megtenni egy-egy lépcsőfokot. Élveztem egyébként ezt a rehabilitációs munkát, mert sokat tudtam meg a testemről, illetve még türelmesebb lettem. Igyekeztem profiként feldolgozni ezt a négy hónapot – tekintett vissza a játékos. 

Lemaradása természetesen még van a többiekhez képest, de a legjobbkor tér tulajdonképpen vissza, hiszen a bajnokság véget ér, januárban pedig elindul a téli felkészülési időszak. Lesz ideje formába hozni magát, éppen ezért nem is nagyon fog leállni a szünetben sem az egyéni munkával. 

– A bajnokság ugyan véget ér, de én a jövő héten sem fogok leállni a munkával, egyénileg folytatom, amíg a srácok pihennek. A két ünnep között fogok csak kivenni három-négy szabadnapot. A téli felkészülést már most nagyon várom, kifejezetten a törökországi edzőtábort. A barátnőm már kevésbé, mert tíz napig nem lát ilyenkor. Számomra viszont itt a lehetőség, hogy újra jó formába hozzam magam, hiszen erőnlétileg egy pici lemaradást érzek magamon. Sok idő szerencsére nem telt el, így minden adott lesz ebben az időszakban, hogy ezt magam mögött hagyjam. Ami a tavaszt illeti, nincs kérdés részemről, minden meccsen győzni akarok, nagyon motivált vagyok. Sosem lehetett azt mondani rám, hogy egy meccsen ne tenném oda magam maximálisan, így alig várom már a február elejét – mondta Banó-Szabó Bence, utalva már a februári bajnoki rajtra is, amikor majd Mezőkövesden kezd a Kecskemét. 

Addig is viszont van még egy fontos meccs az évből, vasárnap 13 óra 30 perckor a Debrecent fogadja a KTE a tavalyi dobogósok csatáján. Bár azt nem tudni, kaphat-e szerepet Banó-Szabó a DVSC ellen, mindenestre ő és a csapat is szeretné szép eredménnyel lezárni az évet. A KTE történelmi esztendőn van túl, hiszen nyáron ezüstérmes lett újoncként az NB I.-ben. Kecskeméten számoltak vele, hogy nehezebb lesz a második év, ezen a sérülések nem segítettek, hiszen Banó-Szabó mellett Nikitscher Tamás és Nagy Krisztián is hosszú időre esett ki. 

– Az én szempontból a sikeresebb időszakban voltam benne, az természetesen feledhetetlen. Kecskemét városa örökre emlékezni fog rá, hogy újoncként, magyar játékosokkal, fiatalokkal így tudtunk helytállni az NB I-ben. Természetesen azzal is számoltunk, hogy a második év mindig nagyon nehéz, a sérülések sajnos ezen nem segítettek. Van némi hiányérzetünk így is egy-két meccs kapcsán, de ezt szeretnénk akár itt az utolsó meccsen szurkolóink támogatásával, akár majd tavasszal is javítani, mert hiszem, hogy nem feltétlenül ott van a helyünk, ahol most állunk – zárta gondolatait Banó-Szabó Bence. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában