Labdarúgás

2023.10.15. 19:57

Sokba került a kihagyott büntető Pasaréten a KTE II-nek

Vasárnap az NB III. dél-keleti csoport 11. fordulójában a Pénzügyőr SE vendége volt a Kecskeméti TE II. Visszajátszók nélkül is szépen küzdöttek a fiatalok, de sokba került az, hogy büntetőt hibáztak.

Nyitray András

Fotó: Nyitray András

Már az első percekben is aktívan kezdtek a csapatok, mindkét kapu előtt adódott egy-egy lehetőség, de ezekből még nem született gól. A 7. percben a PSE szerezte meg a vezetést végül, Tóth Kristóf lapos beadása után Megyeri lőtt 11 méterről a kapu bal oldalába (1-0). A hazaiak voltak aktívabbak valamivel a gól után is, de a legnagyobb esély mégis a kecskemétiek előtt adódott az egyenlítésre, a 33. percben ugyanis büntetőhöz jutottak. Artner állt a labda mögé, Steer kapus azonban eltalálta az irányt és kiütötte lövését. Nagy árat fizettek ezért a lila-fehérek, ugyanis a 45. percben a hazaiaknak is megadott egy tizenegyest a játékvezető, amit Tóth Dávid lőtt be, megduplázva ezzel a hazai előnyt a szünetre (2-0). A második félidőt rögtön egy Szamosi kapufával kezdte a Kecskemét, és a folytatásban is akadtak lehetőségek mindkét oldalon. Steer Bence a kapuban nagyszerű napot fogott ki hazai oldalon. A szépítésre túl sokat kellett várni így, mert bár egy védők mögé betett labdát a kapuba vágott Horváth Ákos a 90. percben, újabb gólt már nem tudott szerezni a „kis” KTE, így maradt a 2-1.

– Kisfiúkként játszottunk sajnos az első félidőben. A párharcok nagy részét elvesztettük, bátortalanul, sok hibával védekeztünk. A támadásainkban volt némi veszély, 0-1-nél büntetőhöz is jutottunk, ám az kimaradt, nem úgy a félidő végén ellenfelünké. A félidei biztatás és cserék pozitív irányba vitték el a teljesítményt. Támadólag léptünk fel, agresszívabbak lettünk, s ez gólhelyzetekkel is párosult. A szépítés azonban későn jött, így hiába nem érdemeltünk vereséget, megint jó leckét kaptunk a felnőtt focitól – értékelt Virágh Ferenc, a KTE II. edzője.

Pénzügyőr SE – Kecskeméti TE II. 2-1 (2-0)

Budapest. V: Sipos K. (Sáfárik, Varga L.)

PSE: Steer – Kiss D., Balázs B., Tóth D., Farkas B., Urbin, Bene, Karacs, Tóth K., Megyeri, Labát. Vezetőedző: Seres Zsolt

KTE II.: Cseh – Hatvani, Majoros, Artner, Jászai-Deák, Szalai Sz., Gondi, Szamosi, Goretich, Molnár M., Kovács K. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: Megyeri (7.), Tóth D. (45.) ill. Horváth Á. (90.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában