Kézilabda

2023.09.07. 16:17

Első hazai meccsét vívja a Kecskemét

Péntek este folytatódik a férfi NB I./B a Kecskemét számára, mely a 2. fordulóban hazai közönség előtt is bemutatkozik a 2023/2024-es idényben. Nem lesz könnyű dolga ezúttal sem Tóth Norbert együttesének, mely a Szigetszentmiklósi KSK ellen száll harcba a pontokért. 

Nyitray András

A kecskeméti kézilabda csapat egy korábbi mérkőzésen

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A kecskemétiek az első körben Debrecenben léptek pályára, ahol sokáig vezettek is az első félidőben, de a hazaiak folyamatosan zárkóztak. Szünetben már a DEAC-nál volt az előny, amit nem is engedett ki a házigazda a kezéből, így 29–27-re meg is nyerte az összecsapást. A Szigetszentmiklós számára sem indult ideálisan az idény, hiszen hazai pályán maradt pont nélkül a KSK, mely 25–30-ra kapott ki az Ajkától. 

A Kecskemét az előző idényben főleg hazai pályán szerepelt kiválóan, így saját szurkolói előtt most is bizakodhat a házigazda, melynek vezér továbbra is Horváth Andor, aki a nyitányon 9 találatig jutott el rögtön. Szinte megjósolhatatlan, mire mennek egymás ellen ezúttal a felek, hiszen teljesen ellentétes eredmények születtek tavalyi összecsapásaikon. Szigetszentmiklóson 43–30-ra nyertek a hazaiak, de aztán a visszavágón a kecskemétiek örülhettek 35–26-os sikernek. Ezt alighanem aláírnák most is a hírös városi játékosok és szurkolók. Egy dolog biztos, aki ismét pont nélkül marad, az igen nehéz folytatásra számíthat nyeretlenül. 

A Kézilabda Kecskemét–Szigetszentmiklósi KSK NB I./B-s bajnoki találkozót péntek este 19 órakor rendezik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában