Kosárlabda

2023.04.18. 20:40

Kikapott Fehérváron, az 5-8. helyért folytatja a KTE

Kedden este az Alba Fehérvár vendége volt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a férfi kosárlabda play-offban, a tét a legjobb négy közé jutás volt. Miután az egyik fél három győzelméig tartó párharcában az Alba 2–0-ra vezetett, a kecskemétiek csak győzelemmel maradhattak harcban a legjobb négy közé jutásért. A várakozásoknak megfelelően kiélezett küzdelmet hozott a harmadik playoff meccs is, ám a végjátékban a házigazda volt pontosabb, és lezárta a párharcot.

Vincze Miklós

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC Tippmix Férfi NBI A-csoport, 25. forduló Messzi István sportcsarnok

Fotó: Bús Csaba

Karahodzsics és Townes voltak eredményesek az első negyed elején, majd Decosey hármasra Townes is távolról reagált, 9–9. Philmore és Somogyi kosaraival 19–12-re lépett meg az Alba. Forray Gábor időt kért, és folyamatosan dolgozták le hátrányukat a vendégek, Ivkovic és Townes révén 19–17-re zárkóztak. Diongot nem tudták ezután tartani a hírös városiak, ám az első tíz perc hajrája már a KTE villanásaival zárult, 23–21. 

Karahodzsics kettő plusz egyes akciójával fordított a KTE, Tóth Barna hárompontossal jelentkezett, 23–27. Jó védekezés után Klobucar ziccerével nőtt a hírös városi előny, 23–29, Kucsera tempója után időt volt kénytelen kérni az Alba. Townes kosarával tíz pontra nőtt a differencia, 23–33. A házigazda nem tudott betalálni, Kucsera viszont újra villant, 23–35-nél megint Zubillaga mester rendelte magához tanítványait, hiszen hat perc után sem tudtak pontot szerezni, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét tizennégyig jutott. Philmore végül megtörte a csendet, 25–35. A publikum másodszor hördülhetett fel Ivkovic-trojka után, 25–38. A félidőhöz közeledve tudott csak közelebb férkőzni a fehérvári alakulat, Pongó távolijával 32–41 állt a táblán. Két gyors kettest is szereztek még, 36–41-re jöttek fel, de a szünet előtt Wittmann büntetőzhetett, 36–42.

A folytatásban Kucsera hármasa adta meg kezdő löketet a KTE-ek, erre Pongó reagált, majd Townes vágott be egy triplát, 38–48. Decosey is ugyanígy tett a túloldalon, majd Philmore volt erőszakos, jutalma, 43-38. Ford a sarokból hintett be hármast, majd egy lepattanóból indította őt Vojvoda, 48–48-nál Forray Gábor időt kért. Vojvoda állhatott a vonalra, és 50-48-ra módosított az etap derekán. Wittmann vitte tanárian végig, de Philmore gyorsan válaszolt, 52–50. Pongó dobhatott egyedül, nem remegett meg a keze, Wittmann elképesztő trojkával reagált, 55–53. Decosey zsákolt, és még egyet dobhatott is, 58–53. Diongnak ütöttek oda, mindkét egyes beesett, 60–53. Dramicanin oldotta meg a gyűrű közelében, 60-55. Townes fordult be, utána akrobatikus mozdulattal értékesítette a ziccert, 60–57. Klobucar kettesével már csak egy volt közte, 60–59-ös állás mellett jöhetett a záró felvonás.

Diong húzta be a gyűrűbe, a következő támadásból Townes hármassal egyenlített, 62–62. Wittmann jó ütemben érkezett, és rutinosan oldotta meg a helyzetet, 62–64. Philmore triplája pontos volt, majd Pongó vitte végig lendületből az Alba akciót, 67–64. Klobucar emberrel együtt távolról precízen célzott, 67–67. Philmore a gyűrű alatt volt határozott, 69-67. Karahodzsics harcolt meg a labdáért, faultoltak ellene, ám csak az első egypontos volt jó, 69–68. Pongó büntetői is felemásra sikeredtek, 70–68. Vojvoda gyors zsákolt kétszer egymás után, 74–68. Forray Gábor időt kért, hogy a maradék három és fél percre megbeszéljék a stratégiát. Nem sikerült betalálni, Ford viszont behúzta két kézzel, 72–68. Wittmann hármasa a legjobbkor érkezett, 76–71, Vojvoda kettesére újra ő válaszolt, 78–74. Ford a sarokból szerencsével talált be, 81–74. Townes állhatott oda a büntetővonalra, de csak az első volt jó, 81-75. Pongó hármasát gyors Townes válasz követte, 84–77. Taktikai fault után Vojvoda mindkét egypontos bevarrta, 86–77. Townes kapta a labdát, ziccerével 86–79-re váltott a tábla. Decoseynak ütöttek oda, ő higgadt maradt, és lezárta a párharcot, 88–79 lett a végeredmény. 

Az Alba hazai pályán jutott a négybe, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az 5-8. helyekért folytatja a playoff küzdelmeit.

– Gratulálok a Fehérvárnak, megérdemelten jutottak a négy közé – értékelt Forray Gábor, a hírös városiak mestere. – Sok sikert kívánok nekik, remélem eljutnak a döntőig. Gratuláció jár az én csapatomnak is, mert óriási erőket mozgósítottunk, hogy vissza tudjunk jönni a párharcba. A harmadik negyedben az Alba kiépített egy nagyobb előnyt, ott el kellett használni két időkérést is, hogy rendezzük a sorokat, így a végére nem maradt lehetőség, de ha akkor nem kérem ki, akkor eldőlt volna hamarabb a meccs. Az első félidőben a terveink szerint alakultak a dolgok, felkínálták a kinti dobásokat. Nem dobtunk rosszul, de nem is extrán. Ha ott pontosabbak vagyunk, illetve a második negyed utolsó egy percében nem kapunk könnyű gólokat, akkor elkerülhettük volna a számunkra kedvezőtlen fordulópont egyikét. A végén felőröltek minket, kijött a fizikális különbség, a hosszabb rotáció. Nem érheti szemrehányás a játékosaimat. A fiataloknak is igyekeztem minél több lehetőséget adni, hiszen ők jelentik a jövőt. Úgy vélem, hogy jól szálltak be, küzdöttek becsülettel. Megint közel voltunk a bravúrhoz, és ezúttal is nüanszok döntöttek. Az Alba nagy nyomást gyakorolt ránk, és belekényszerített minket a hibákba. Büszke vagyok a csapatra. A folytatásban szeretnénk megszerezni az 5. helyet. 

Arconic-Alba Fehérvár–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 88–79 (23–21, 13–21, 24–17, 28–20)

Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 1-8. helyért, 3. meccs. Alba Regia sportcsarnok, játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Cziffra Csaba Zsolt, Sörlei Attila

Alba: Pongó 16/9, Somogyi 4, DeCosey 15/6, Ford 14/6, Philmore 19/3. Csere: Vojvoda 10, Diong 8, Takács. 2. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga. 

KTE: Townes 28/9, Fazekas, Klobucar 7/3, Kucsera 7/3, Karahodzsics 10. Csere: Wittmann 14/9, Ivkovic 8/6, Tóth B. 3/3, Dramicanin 2, Kiss. Vezetőedző: Forray Gábor. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában