Kézilabda

2023.04.17. 07:12

A Mizse KC nyerte a megyei rangadót – galériával

A női NB II. dél-keleti csoportjának a két Bács-Kiskun vármegyei klubja, a Mizse KC és a Bácsalmási PVSE vasárnap Lajosmizsén vívott rangadót. Mivel mindkét együttesnek van még esélye elérni a dobogót, garantáltak voltak az izgalmak, melyekből a hazaiak jöttek ki jól.

Nyitray András

A Mizse KC sikerével feljött az ötödik helyre

Fotó: Bús Csaba

Ősszel a hazai pályán játszó PVSE magabiztos különbséggel, 39–30-ra nyert, de a tavaszi formák alapján nyitott volt a visszavágó. A Mizse KC szép sikerek mellett meghökkentő vereségekbe is beleszaladt, de a Bácsalmás is visszafogottabb teljesítményt nyújtott eddig tavasszal.

Az első gólt Gabnai Alexandra révén a vendégek szerezték meg, de Vig Laura vezetésével a Mizse KC egy pillanatig sem szakadt le riválisától, sőt, tíz perc után 7–5-re már a lajosmizsei gárda vezetett. Állandósult a szoros eredmény, a Bácsalmás többször is egyenlített, de ezt követően sosem tudta megszerezni már a vezetést, így az utolsó tíz percnek is 11–10-es hazai előnyről vágtak neki a felek. A félidő hajrájában a Mizse KC hőse Kovács Enikő volt, aki egymaga három gólt szerzett, így csapata 15–13-ra vezetett a félidőben.

A második félidőt nagyon rosszul kezdte a Bácsalmás, sem védekezésben, sem támadásban nem tudták elkapni a ritmust, így a 48. percben Németh Kitti egymást követő második találata után már 24–19-re lépett el a vendéglátó. Gabnai találataival háromra csökkentette a különbséget a PVSE, de örömük nem tartott sokáig, az összesen 10 gólig jutó Vig vezetésével a Mizse stabilan tartotta, illetve növelte is adott esetben előnyét a folytatásban. Az utolsó percekben már hat gólra nyílt az olló, ami nem is változott a lefújásig, a Mizse KC 33–27-re nyerte a vármegyei derbit.

A Mizse KC sikerével feljött az ötödik helyre, pont a Bácsalmást maga mögé utasítva.

Mizse KC–Bácsalmási PVSE 33–27 (15–13)

Lajosmizse. Vezette: Herceg, Piller

Mizse KC: Szentesi (k), Rumó (k), Bujdosó 1, Pető 2, Sápi 2 (2), Ubornyák, Tóth P. 5, Németh K. 4, Vig 10, Kovács E. 6, Sajó 1, Wunderling 2, Kiss K., Sipos. Vezetőedző: Hollós Máté

PVSE: Fehér I. (k), Késmárki (k), Baráth 3, Buczko 5, Csomor 1, Dankó 1, Gabnai 6, Kovács Sz., Ötvös 1, Révész 1, Szabó P. 2, Szűcs 7 (5), Száhl, Tornyi-Molnár. Vezetőedző: Dankó Ervin

Kiállítások: 10 perc ill. 10 perc

Hétméteresek: 8/9 ill. 5/7

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában