Labdarúgás

2023.03.25. 12:18

Horváth Krisztofer győztes csapat tagja volt

A magyar U21-es válogatott két felkészülési mérkőzést is játszik a bajnoki szünetben, Gera Zoltán csapata először Görögországban lépett pályára pénteken. A győztes csapat tagja volt a Kecskeméti TE ifjú támadója, Horváth Krisztofer is.

Nyitray András

A képen: Horváth Krisztofer piros mezben

Forrás: mlsz.hu

Fotó:

Az U21-es válogatott kiegyenlített első félidő után fokozatosan kezdte átvenni az irányítást, majd a második játékrész közepén megszerezte a vezetést Vitális Milán szabadrúgásával. A folytatásban is inkább magyar helyzetek adódtak, a kecskeméti Horváth Krisztofer egy alkalommal centikre volt a góltól. Bár újabb találat nem született, magyar csapat így is 1–0-ra nyerni tudott. Folytatás kedden Ciprus ellen.

Horváth Krisztofer a 63. percben állt a görögök ellen, míg az előzetesen szintén Kecskemétről beválogatott Katona Bálint betegség miatt nem tudott elutazni a nemzeti csapattal. Pályára lépett azonban az U21-es válogatottban a KTE saját nevelésű támadója, a jelenleg Vasast erősítő Szalai József is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában