Teremlabdarúgás

2023.02.07. 19:33

Lezárult a 28. solti Téli torna

Díjkiosztó vacsorával zárult a Téli teremlabdarúgó torna, amelyet ebben az évben már huszonnyolcadik alkalommal rendeztek meg. A díjakat Németh István Solt polgármestere adta át.

Lencsés P. Anna

Fotó: Lencsés P. Anna

Papp Béla a torna főrendezője hírportálunknak elmondta: – December elején kezdtük meg a mérkőzéseket. Ebben az évben első alkalommal volt lehetőségünk az új városi sportcsarnokban játszani. Nyolc csapat vett részt a bajnokságban, akik minden szombaton megmérkőztek egymással. Hét solti, és egy dunaföldvári csapat nevezett, de voltak a csapatokban dunaegyházi, dunatetétleni, hartai játékosok is. A 32 mérkőzés alatt, 180 gól született. Elmondható, hogy baráti a torna hangulata, mivel majdnem mindenki ismeri egymást évek óta, a játékosok és a csapatok is. Több csapatban is vegyes a korosztály, a 17 évestől a 65 évesig is vannak játékosok. A városi sportcsarnoknak köszönhetően az idén sokkal jobbak voltak a körülmények, nagyobb volt a pálya, biztonságosabb, és a lelátónak köszönhetően több volt a néző is – osztotta meg gondolatait a főszervező.

A 28. Solti Télikupát és a vándorserleget a Jóbarátok-KG csapata nyerte, második lett a TTA, harmadik a Badboys.

A többi kategória díjait minden évben a csapatok szavazata alapján döntik el. Ebben az évben a torna legjobb kapusa Hauschen Erik lett a TTA csapatából, a Torna legjobb játékosa Ácsa Barnabás a Rokonokból, a legsportszerűbb csapat az Esély SE lett. A gólkirályi címet Szalánczi Gergő érdemelte ki.

Az idei év Életműdíjasa Bognár Tibor lett a TTA csapatból, aki így fogalmazott

– Egy ilyen díj nem elsősorban az eredményességről szól, sokkal inkább a szívről. Lehet a fiatalok előtt példa, hogy 65 évesen is ott lehet valaki a pályán, ha van olyan szerencséje, mint nekem, mivel elkerült a sérülés. Az is lehet példa, hogy mindenki érezheti jól magát egy olyan csapatban, ahol van olyan játékostársam, aki nem a fiam, hanem már az unokám lehetne. Nekem nagy élmény volt velük játszani és jövőre is eljövök, ha megmarad az egészségem és tudok a csapat hasznára lenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában