Tereprali

2022.12.30. 07:07

Már a szaúdi sivatagban táncol a dunaszentbenedeki Hyena

Nem volt unalmas a Qualisport Racing számára a 2023-as Dakar-rali mínusz egyedik napja: az utólagos ellenőrzés után megtáncoltatták a Hyenát, amely készen áll a bevetésre.

Tapodi Kálmán

A rövid teszt során mindent rendben találtak a kamionnal

Forrás: Qualisport Racing

Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő a csapat többi tagjával együtt szerdán érkezett meg a Vörös-tenger partján, Yanbu közelében található Sea Campbe, amely a 2023-as Dakar-rali első napjainak központi helyszíne. A szervizterület elfoglalása és az első tábori éjszaka után eseménydús csütörtök várt az első Dakar Rally versenyén induló dunaszentbenedeki különítményre – írta közleményében a Qualisport Racing.

– Az éjjel belaktuk a szervizterületünket, a hosszú utazás után ránk fért egy kiadós alvás. Bár a verseny csak az év utolsó napján rajtol, már a csütörtök sem volt unalmas. A különféle ellenőrzéseken már november végén, Le Castellet-ben átestünk, de itt bonyolítottak még egy másodlagos ellenőrzést is, amelyen pikk-pakk átmentünk. Később ellenőrizhettük is, hogy minden rendben van-e Hyenával, a szervezők ugyanis egy rövid szakaszt kijelölve lehetőséget biztosítottak egy kis tesztelésre – mondta Kovács Miklós, akinek ugyan ez az első igazi Dakar-ralija, de csapatával a világ összes jelentős terepraliversenyén szerzett már tapasztalatokat, a klasszikus afrikai útvonalon bonyolított Africa Eco Race-en pedig kétszer győzelmet is aratott a kamionos kategóriában.

A magyar egység a rövid teszt során mindent rendben talált a korábban érseki áldást kapott kamionnal, csupán apróbb finomításokat kellett végrehajtani. – Mivel mindent rendben találtunk, a tesztet a futómű hangolására használtuk fel. Ebben segítségünkre volt a lengéscsillapítóinkat szállító cég, a Donerre mérnöke, aki ezúttal is nagy segítséget nyújtott – fogalmazott Kovács.

A 2023-as Dakar-rali programja december 30-án a kötelező versenyzői eligazítással, valamint a navigációs- és biztonsági berendezésekkel kapcsolatos felkészítéssel folytatódik.

A verseny december 31-én egy rövid, 11 kilométeres prológgal veszi kezdetét a Sea Camp környékén. Ezt tizennégy kőkemény szelektív szakasz követi, a mezőny az első nyolc nap után kap majd egy pihenőnapot. Az össztáv közel kilencezer kilométer, amelynek fele adja a mért szakaszokat. A futam január 15-én zárul Dammam városában.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában