Labdarúgás

2022.11.05. 17:13

Hét veretlen meccs után kapott ki a KTE Mezőkövesden

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Kecskeméti TE a Mezőkövesd Zsóry FC vendége volt szombaton. A végig kiélezett és izgalmas találkozón ezúttal a hazaiak mellé állt a szerencse, Piscitelli kapus ráadásul remek napot fogott ki a kapuban, így otthon tartotta a pontokat a Mezőkövesd.

Nyitray András

Archív-felvétel

Fotós: Fotó: Réti Attila/KTE

Tapogatózó játékkal indult el a találkozó, láthatóan mindkét együttes nagyon jól felkészült a másikból. A 3. percben Katona próbálkozott távolról, de pattogós lövését megfogta a hazai kapus. Mezőnyben csordogált ezt követően a meccs, majd a 17. percben Drazsics kapáslövését sikerült blokkolni. Alig egy perc után már megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, egy kicsiben elvégzett szöglet után Besirovic tekert középre balról, középen pedig Karnyicki érkezett, aki a jobb alsóba fejelt az ötösről (1-0). A folytatásban hatalmas sansz adódott a hazaiak előtt, hogy növeljék előnyüket, ám egy kontra végén Molnár hiába volt már csak Vargával szembe, a jobb alsó mellé lőtte ziccerét. A 30. percben jött válaszul az egyenlítés, egy jobbról elvégzett pontrúgás után hatalmas tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt. Banó-Szabó találta el a kapufát, majd Nagy ismételhetett, a kapus ebbe beleért, de Kállai már nem tudta kifejelni a kapuba tartó labdát (1-1). A félidőhöz közelítve úgy tűnt, nem is változik már az eredmény, ám maradt még egy gól a meccsben. A bal oldalon építkezett a Mezőkövesd, Molnár első beadása visszakerült a feladóhoz, másodjára aztán Besirovic elé tette vissza, aki 16 méterről a jobb alsóba lőtt a kapufa érintésével (2-1).

A második félidőben nagy elánnal próbált támadni a Kecskemét, míg a Mezőkövesd szervezetten visszaállt védekezni a kontrák reményében. Az 57. percben Kállai kaszálta el Zekét a tizenhatoson belül, amiért büntetőt adott Karakó játékvezető, de Piscitelli kivédte Banó-Szabó lövését, sőt az ismétlést is. A hazaiak olasz kapusa ezt követően is magabiztos volt, a 65. percben Rjaskó fejesét hárította. Az utolsó húsz percbe érve cserékkel próbált frissíteni a Mezőkövesd, akadt is egy sanszuk, de Molnár lövését Varga lábbal védte. A hajrában egyre több kontra sansz nyílt a Mezőkövesd előtt, de ezeket nem tudták lezárni, a 94. percben aztán Pisctitelli a meccslabdát is megfogta, amikor Djuranovics fejesét szedte ki a rövid felsőből. Az eredmény így nem változott, a KTE hét veretlen bajnoki után maradt újra pont nélkül.

Mezőkövesd Zsóry FC–Kecskeméti TE 2-1 (2-1)

Mezőkövesd, 1000 néző: Vezette: Karakó Ferenc (Szalai Balázs, Csatári Tibor)

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukics, Pillár, Vadnai (Brtan 68.) – Karnyicki, Cseri (Vajda 68.) – Besirovic, Babunszki, Molnár G. (Schmiedl 85.) – Drazsics (Bobál 93.). Vezetőedző: Kuttor Attila

KTE: Varga B. – Nagy K., Szabó A. (Rjaskó 46.), Belényesi, Szalai G., Zeke (Grünvald 74.) – Vágó L. (Djuranovics 82.) – Katona B. (Gréczi 88.), Szuhodovszki, Banó-Szabó – Tóth B. (Szabó L. 74.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Karnyicki (18.), Besirovic (42.) ill. Nagy K. (30.)

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Minden győzelem értékes, ez viszont a talán a legértékesebb, amit egy nagyon jó csapat ellen arattunk. Amit mára kitaláltunk, az működött, mindenki hozzátette ehhez a magáét a kapustól a csereként beálló játékosokig. A mentális teljesítményt emelném ki, amit csapatként nyújtottunk, ez hozta meg a sikert.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első félidőben rászolgált a vezetésre a Mezőkövesd, két góljuk mellett egy nagy helyzetük is kimaradt. Nekünk is voltak lehetőségeink, de alapjában véve jobban kihasználták a gyenge pontjainkat, akár átmenetekben, akár pontrúgásoknál. Ezt megbeszéltük, változtattunk a szünetben, ezután komoly offenzívát próbáltunk tenni a

Mezőkövesdre, de sajnos a helyzeteket kihagytuk. Ennek tükrében megérdemelt a hazai siker, gratulálok a Mezőkövesdnek, most már a Puskás Akadémiára kell teljes erővel koncentrálnunk. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen szép számban támogattak minket idegenben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában