Labdarúgás

2022.08.18. 17:00

A pontszerzés is bravúr lenne a Puskás Akadémia ellen

A Kecskeméti TE az OTP Bank Liga (NB I.) 4. fordulójában a Puskás Akadémia vendége lesz péntek este 20 órás kezdéssel. Az eddigi legnehezebb erőpróba előtt áll az újonc, hiszen a tavalyi dobogóst kellene meglepni Felcsúton.

Nyitray András

Bálint küzd (lilában) a labdáért.

Fotó: Bús Csaba/archív-felvétel

A Kecskeméti TE kitűnően kezdte a szezont, hiszen Szabó István csapata három mérkőzésen öt pontot szerzett, a Vasas és a DVSC elleni döntetleneket követően a Mezőkövesdet sikerült 1-0-ra legyőzni az előző körben. 

A Puskás Akadémia felemás időszakon van túl, hiszen az Európa-konferencialigában rögtön búcsúra kényszerültek a portugál Vitória Guimaraes ellen – idegenben 0-3, otthon 0-0 – míg a bajnokság egy FTC elleni, utolsó pillanatokban elszenvedett vereséggel kezdődött számukra. Nem kerülték el a sérülések sem a hazai gárdát, a válogatottban is kitűnően futballozó Nagy Zsolt, valamint a csapatkapitány Szolnoki Roland is hosszú időre esett ki. Nem szabad ettől függetlenül leírni a Puskás Akadémiát, mert azóta 2-0-ra legyőzte az Újpestet, illetve 1-1-es döntetlen játszott Kisvárdán is. A Kecskemét mindenesetre jó hangulatban készülhet. 

– Tudjuk, hogy hol a helyünk. Három mérkőzésből öt pont nekünk egy álomkategória, nagyon örülünk ennek a pontszámnak. Ugyanilyen alázatosan készülünk továbbra is. Jót tettek ezek az eredmények a csapat hangulatának, pláne úgy, hogy nem kaptunk ki ezen a három mérkőzésen. A remek hangulat mellett az önbizalom is megvan a folytatáshoz – mondta Szabó István, a KTE vezetőedzője. 

A tavalyi bronzérmes most is kitűnő erőt képvisel, éppen ezért a döntetlen sem lenne rossz eredmény a kecskemétieknek. 

– Nem kell ecsetelni, hogy a Puskás Akadémia milyen játékerőt képvisel, az utóbbi három évben folyamatosan a dobogón zárt – mondta már az ellenfélről Szabó István. –Kollégám hosszú ideje dolgozik ezzel a csapattal, ami óriási előny, ráadásul a keretük kevés változáson megy át. Ehhez minőségi igazolásokkal tudnak hozzátenni, egy Kiss Tamást például visszahoztak, aki ráadásul pontosan ismeri az elvárt feladatokat. 

Nagyon erős a keretük, a sérülések sem jelentenek számukra problémát, hiszen legutóbb Batik Bencét tudták megszerezni, aki minőségi labdarúgó.

Ahogy korábban mondtam, lesznek olyan mérkőzések, amelyek nagyon nehezek lesznek, ez a mostani is ilyen, de erre is fel vagyunk készülve, nekünk a saját dolgainkkal kell foglalkozni. Elemeztük a Puskás játékát, tisztában vagyunk vele, hogy egy rendkívül kreatív, átmentekből a kapu elé gyorsan felérő csapatról van szó, mely sok helyzetet képes kidolgozni. Ennek megfelelően készülünk egy olyan meccsre, ahol előzetesen esetünkben már az egy pont is jó eredmény lenne véleményem szerint – zárta gondolatait Szabó István a mérkőzés kapcsán. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában