Galériával

2022.05.21. 22:42

Wittman-varázslat az Olaj ellen, 2–0-ra vezet a KTE

A férfi kosárlabda NB I. A csoportjának a rájátszásában a negyeddöntő második meccsét vívta meg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A feszült hangulatú szomszédvári derbin a KTE a  második félidőben nagyot játszott, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Vincze Miklós

Fotó: Bús Csaba

Kovács Péter triplája nyitotta a parázs hangulatú ütközetet, majd Karahodzsics palánkról bevágódó tempójára robbant a lelátó, 2–3. Pallai szedett vissza egy támadó lepattanót, és tette vissza, majd Subotic is hasonlóan járt el, 2–7. Klobucart csak fault árán tudták megállítani, a KTE szlovén játékosa a második egypontost tudta értékesíteni, 3–-7. Milutinovic extra trojkája hozta feljebb a hazaiakat, 6–7. Pallai volt szemfüles a palánk alatt, a túloldalon pedig Milutinovic állhatott a vonalra, 7–9. Wittmann hármasával a Kecskemétnél volt már az előny, 10–9.  Young szerencsével szerezhetett könnyű pontokat, Subotic pedig egy büntetővel jelentkezett, 10–12. Klobucar távolija lejött, az ellentámásból pedig ismét a szolnokiak szerb játékosa állhatott a vonalra, és most mindkettőt elsüllyesztette, 10–14. 

Wittmann tempójával folytatódott a küzdelem, majd a csapatkapitány egy tőle már megszokott extra trojkával kápráztatta el a szépszámú közönséget, 15–14. Cakarun tette fel eredményesen a szolnokiaktól a következő támadásban a labdát, míg a másik térfélen Karahodzsics két egyest jegyezhetett, 17–16. Young emelkedett fel, és jó ütemben engedte el a középtávolit, Klobucar gyors választ adott rá, 19–18. Pallai vállalt el egy kinti dobást és jól célzott, viszont Wittmann is ugyanígy tett, 22–21. Young és Pollard két gyors gólja után időt kértek a Tisza-partiak. Pallai elkapta a fonalat, és újabb trojkát hintett, Pollard pedig szépen hintáztatta meg a védőket, 26–26. Cummings tett vissza egy kézzel egy lecsorgó labdát, míg Milutinovic betörést követően volt eredményes, 28–28. Pallaira osztották ki a játékszert, és most sem tévedett, 28–31-nél Forray Gábor kért időt. Subotic és Karahodzsics pontjai után 30–33-ra változott az állás. Karahodzsics és Pollard kosaraira  Gilszki a sarokból válaszolt, 35–36.  Cakarun ponttal 35–37 lett az állás. 

Subotic gyötörte be a játékszert a gyűrűbe a harmadik felvonás legelején, a másik oldalon pedig Pollard hármasa hullott be csont nélkül, 38–39. Klobucar szép akció után volt eredményes, 40-39. Young tempója volt pontos, ahogyan Pollardé is, 42–41. Young tört be és dobta be, míg Wittmann egy kiszorított szögből elengedett palánkos tempóval válaszolt, 44–43. Cummings adott forintos labdát Kovácsnak, neki már könnyű dolga volt, 44-45. Pollard labdájának is szeme volt, Karahodzsics egy kézzel zsákolta be, 46–45. Dramicanin feltett dobása kipördült, Suboticé viszont nem, 46–47. Wittmann trojkája a legjobbkor érkezett, a hazai közönség hangja is megjött, 49–47. Pallai maradt üresen, és negyedik hármasát süllyesztette el, 49–50. Young kettesére Pollard válaszolt, 51-52. Subotic talált be,  Badzim pedig technikai miatt dobhatott még , az ezt követő támadásokat Pollard és Karahodzics is kettesekkel zárta, 55–55. Labdát szerzett a KTE, Wittmann hármassal köszönt be, 58–55. 

A negyedik negyed elején Cummings állt bele a kintibe,  58–58. Dramicanin szedte össze a lecsorgó labdát, és tette fel tanárian, majd hármassal gyarapította saját és csapata pontjai számát, kisvártatva Wittmann tüzelt ihletett formában, 66–58. Egy támadó fault-gyanús jelenet után reklamálás miatt a játékvezetők technikait adtak Forray Gábornak. Subotic bedobta az egyest, 66–59. Karahodzsicsot toltak meg dobás közben, a büntetőkből a második volt jó, 67–59. Cummings csente el a labdát, egyedül vitte végig és zsákolt, 67–61. A feszült hangulatot Kovács sem bírta, kidumált magának egy technikait. Wittmann bedobta a büntetőt, majd a hetedik hármasa is behullott, 71–61. Hazai technikait követően 71-62-re változott az állás, és az azt követő támadásból is eredményesek voltak a vendégek, 71-64.  72-66-nál magához rendelte tanítványait Forray Gábor, majd  Pollard növelte a KTE előnyét, Cummings csak egy büntetővel reagált, 74–67. Pollard ezután előbb hármasból, majd egy lopott labdából talált be, 79–67. Szolnoki időkérés után még mindent megpróbáltak a vendégek, ám Wittmannék rutinosan hozták le a maradék időt, és megérdemelten nyertek 83–72-re. Ezzel már 2-0-ra vezet a Kecskemét az egyik csapat három győzelméig tartó párharcban.

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Köszönjük a közönségnek, fantasztikus hangulatot teremtettek, az ő érdemük is ez a győzelem. Óriási elismerés a csapatomnak, hiszen extázisban játszottak, valószínűleg a lelátóról kapott impulzusok ragadtak át, és ez vitt minket előre. Klobucart a meccs közben elvesztettük, bízunk benne, hogy tud játszani majd kedden. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. 2-0-ra vezetünk, viszont nem dőlhetünk hátra, hiszen a Szolnok már többször felállt hasonló helyzetből. Igyekszünk minél előbb lezárni a párharcot. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 83-72 (10-14, 25-23, 23-18, 25-17)

Tippmix Férfi NBI A-csoport, rájátszás negyeddöntő 2. meccs

Kecskemét: Pollard 23/6, Kucsera, Milutinovic 6/3, Klobucar 5, Karahodzsics 13. Csere: Wittmann 30/21, Dramicanin 6/3, Ivkovics, Kiss D.. Vezetőedző: Forray Gábor

Szolnok: Kovács P. 5/3, Pallai 16/12, Badzim 4/3, Subotic 15, Cakarun 7. Csere: Cummings 8/3, Rudner, Gilszki 3/3, Young 14. Vezetőedző: Gasper Potocnik


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában