Kosárlabda

2021.09.25. 13:16

Idegenben javíthat Váradi Kornél együttese

Nem sok ideje maradt emésztgetni a Kaposvári KK elleni hazai vereséget a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatának, hiszen szombaton 19 órakor már a Hübner Nyíregyháza BS vendégeként lép pályára az együttes a Continental Arénában.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba

Ahogy a Kecskemét, úgy a vendéglátó Nyíregyháza számára is vereséggel indult a bajnokság, az újonc a Debreceni EAC vendégeként kapott ki 79–65-re. Ennek megfelelően mindkét csapat szeretne javítani, de hogy erre kinek lehet nagyobb esélye, azt a bajnokság ezen szakaszában még rendkívül nehéz lenne megtippelni. Váradi Kornélnak már a nyitány előtt sem volt könnyű dolga, hiszen többen is sérülésekkel bajlódtak. A Kecskemét vezetőedzője szerint fizikálisan kell elsősorban felvenniük a versenyt az újonccal, mely egy félidőn át kifejezetten jól tartotta magát a Debrecen otthonában a nyitányon. A feladat nem könnyű, de a rutin talán inkább a vendégek mellett szól.

– A Nyíregyháza újonc az első osztályban, így még nem tudunk sokat róluk. Az első körben jó meccset játszottak Debrecenben, látszik, hogy jól felkészültek, nem lesz könnyű őket legyőzni saját csarnokukban. Tudjuk, hogy fizikális kosárlabdát játszanak, úgyhogy nekünk is keményebbnek kell lennünk, mint az első fordulóban – mondta a szombati bajnoki mérkőzés előtt a Kecskemét vezetőedzője, Váradi Kornél.

Borítóképünk archív felvétel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában