kézilabda / galériával

2021.03.28. 19:37

Nagyot küzdve kapott ki egy góllal a Kecskemét

Vasárnap a női kézilabda NB I./B Keleti csoport 16. fordulójában a Global Big Building Zrt. KNKSE a Kispest NKK-Vajk együttesét fogadta a Messzi István Sportcsarnokban. A hazaiak hat gólos hátrányból zárkózva fordítottak, végül egy góllal elvesztették a találkozót.

Kovács Nóra

Fotó: BUS CSABA

– Nem volt egyszerű mérkőzés, le a kalappal a hazai csapat előtt, hiszen nagyon sok hiányzójuk volt, nem úgy tudtak felkészülni. Az erejük véges volt; miattunk alakult így, hogy ilyen szoros lett a vége – nyilatkozta Nagy Attila, Kispest NKK-Vajk vezetőedzője. – A hatgólos vezetés után nem kellett volna megengednünk, hogy átvegye a vezetést a Kecskemét csapata, de azért a végén összekaptuk magunkat és fegyelmezett játékkal sikerült hazavinni a két pontot. A második játékrész közepén mi is elfáradtunk, ott próbáltam frissíteni, de sem az, sem az időkérés nem úgy jött össze, ahogy kellett volna, valamint a hazaiak is belelkesedtek, vérszemet kaptak és próbálták eltüntetni a különbséget, ami sikerült is.

– Nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat

– mondta Varga József, a GBB.Zrt. KNKSE vezetőedzője.

– Igazából nagyot küzdött a csapat, mert mínusz hatról is fel tudtunk állni, sőt át is vettük a vezetést. A végjátékba azonban több olyan pontatlanság is becsúszott részünkről is, illetve a másik oldalról is, ami nem a mi malmunkra hajtotta a vizet.

– Olyan, mintha a múlthét ismétlődne

– nyilatkozta Borbély Márta a KNKSE irányítója. – Ugyanúgy egy góllal kaptunk ki, valamint a végeredmény sem változott. Igaz, jobb volt ezen a héten a helyzet, többen tudtunk készülni és a betegek is visszatértek. Azonban az előző héthez képest a támadójátékunk rosszabbodott, a védekezésünk viszont jobban összeállt, de támadásban a hatos fal ellen nem tudtunk eredményesek lenni.

Global Big Buling Zrt. KNKSE– Kispest NKK-Vajk 26–27 (11–12)

Kecskemét, Női NB I./B Keleti csoport, zárt kapus mérkőzés, Játékvezető: Marton Zsófia, Szabó Eszter

KNKSE: Nagy É. 1 – Bab 1, Pap 3, Kisjuhász, Borbély 13, Jámbor-Herceg 3, Pécsi 3. Csere: Pálinkás – Nyakó 2, Megyesi, Lóczi, Radva. Vezetőedző: Varga József

Kispest: Kubina – Szabó 8, Varjú 3, Szerző 4, Gazsovics 7, Albert 2, Páncél 2. Csere: Pompor – Ujvári 1, Felső, Kovács, Stachó. Vezetőedző: Nagy Attila.

Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc.

Hétméteresek: 2/2, illetve 6/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában