labdarúgás / Megye I.

2021.03.20. 12:58

Megcélozza a KHTK a dobogót

A hétvégén a 20. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban.

PN-összeállítás

Forrás: Munkatársunktól

Szombat 15 óra

Lajosmizsei VLC–Harta SEV.: Kiss László (Berger Tibor, Bán Kristóf)

Árva Zsolt, a Lajosmizsei VLC vezetőedzője: – A csapattól és önmagamtól is azt várom el, hogy mindenféle nehézség ellenére, ami most a csapatot sújtja, száztíz százalékot nyújtsunk a pályán, mert nagy szükségünk lenne már pontokra. Tisztában vagyunk azzal – és ez az előző bajnokságok alkalmával is bebizonyosodott –, hogy a Harta ellen valamilyen okból nagyon nehezen megy nekünk a játék. Próbálom a fiúkat ezen a héten úgy felkészíteni, hogy ezen a mérkőzésen képesek legyünk javítani a Harta elleni kedvezőtlen mérlegünkön. Majd meglátjuk, hogy mire lesz ez elegendő, illetve az is kérdéses, hogy a kezdésig a hat hiányzó közül ki fog felépülni és kikre számíthatunk. Azt pedig csak a mérkőzés után fogjuk tudni megítélni, hogy milyen volt a hozzáállás, és hogy a hozzáállás mire volt elegendő.

Tiszakécskei LC II.–Bácsalmási PVSEV.: Dévényi Balázs (Volentics Erik, Bíró Roland)

Bagi Gábor, a Tiszakécskei LC II. edzője: – Érdekes mérkőzés lesz ez, mert egyelőre fogalmam sincs, hogy hogyan állítom össze a csapatot, ez majd csak a legutolsó pillanatban fog eldőlni. Rengeteg volt a betegség nálunk, ami végigment a csapaton. Attól függetlenül egyébként, hogy Jánoshalmán vereséget szenvedtünk, jó formában van a csapat, együtt van a társaság. A Bácsalmás agresszív, jó focit játszik, és ez nekünk mindig szokott tetszeni, mert mi is a hasonló játékot szeretjük, persze tudjuk, hogy a játékos foci veszélyeket is rejt magában. De az mindenképpen pozitívum, hogy az aktuális ellenfelünk, a Bácsalmás idegenben sem áll be a kapuja elé védekezni, hogy kibekkelje a mérkőzést, ők is játszani szeretik a focit. Tiszteljük a vendégcsapatot, de nem lehet más a célunk, mint hogy a jó formában lévő ellenfelünkkel szemben megpróbáljuk a három pontot itthon tartani.

Szabadszállás–Kecel FCV.: Vörös Gábor (Fülöp József, Suba Zoltán)

Pandúr László, a Szabadszállás szakmai igazgatója:

– Az őszi, Kecel elleni találkozónk megfelelően sikerült, hiszen akkor 5–0-ra nyertünk, de tudjuk, hogy minden mérkőzés más. A kiskunhalasi 1–1-es döntetlen előtt jó eredményeik voltak, a KHTK ellen is döntetlent játszottak. Háromesélyes a találkozó, ettől függetlenül mi a győzelem reményében lépünk pályára, és csalódott lennék, ha nem sikerülne behúzni a mérkőzést. Ettől függetlenül voltak már nem várt eredményeink nekünk is. A jelenlegi bajnokságban nagyon nem mehet senki sem biztosra a másik csapat ellen, mert történnek meglepetésszámba menő mérkőzések is. Ilyen szempontból kiegyenlített a jelenlegi megye első osztály. A hartai kirándulásunk alkalmával komoly tiszt áldozatokat is elszenvedtünk, mert a belső védőnk, Zsíros Ádám, és a balszélsőnk, Varga Milán megkapták ötödik sárga lapjukat, így ők nem játszhatnak, Hegedűs Edvin pedig megsérült. Az már biztos, hogy a második csapatból bekerül a keretbe a fiatal, mindössze tizenhét éves Horváth Róbert, aki már tizenhat és fél évesen bemutatkozott az első osztályban. Akárhogyan állunk is fel, a győzelemért fogunk harcolni, attól függetlenül, hogy tiszteljük a Kecel csapatát.

Vasárnap, 14.30

FADDIKORR-Kiskunhalasi FC–Kecskeméti LCV.: Maurer János (Gargya Balázs, Vida Sándor)

Agócs Zoltán, a Kiskunhalas edzője: – Elsősorban nagyon tiszteljük a Kecskemétet. Természetesen nem felejtettük el azt a kilencest, amelyet az őszi, megyeszékhelyen vívott mérkőzésünkön kaptunk. Sajnos, a csapatomban van több pozitív vírusos, vannak sérültjeim is, és vannak, akik karanténba kényszerültek, de becsülettel készülünk a hétvégére. A múlt heti pontszerzés pozitív értelemben feldobta a csapatot Kecel ellen. Bízunk benne, hogy eredményesek lehetünk.

Nagy Lajos, a Kecskeméti LC edzője: – Mindenképpen győzni szeretnénk Kiskunhalason. A tabellán elfoglalt helyünk is erre predesztinál minket, és az ősszel is meg tudtuk nyerni a párharcot. Azt gondolom, hogy most minden tudásunkra szükségünk lesz, óriási akaraterővel kell játszanunk, mert a Kiskunhalas fiatal csapat és nagy harcosokból áll. Szeretnénk a játékban felülmúlni őket. Az ilyen mérkőzéseken nekünk gyűjteni kell a pontjainkat, hogy a célunkat el­érjük.

Vasárnap, 15.00Kiskőrösi LC–Kiskunfélegyházi HTKV.: Kiss Sándor (Váczi Levente, Szabó Laura)

Miskovicz Bálint, a Kiskőrös edzője: – Kedden átbeszéltük az akasztói mérkőzést, levontuk belőle a negatívumokat. Sok tanulnivalónk van abból a mérkőzésből, melyet gólokkal kellett volna megnyernünk, azonban nem sikerült kellőképpen koncentrálni, aminek a következménye az lett, hogy elbuktuk azt a már majdnem mérkőzést. Nagyon nagy koncentrációra lesz szükségünk ahhoz, hogy megverhessük a Kiskunfélegyházát. A csapatom bármire képes, ha odateszik a szívük, és kellően koncentráltak. Már hetek óta mondjuk, hogy nem lehet bukni, mégis sorra bukjuk a meccseket. Remélem, hogy nem rántottuk vissza magunkat a gödörbe, és megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy vasárnap győztesen hagyjuk el a pályát.

Némedi Norbert, a KHTK vezetőedzője: – A listavezetőhöz megyünk idegenbe játszani, ami megadja a mérkőzés alaphangulatát. De emellett a bajnokságban olyan négy meccsünk következik, hogy ha a Tour de France-hoz hasonlítanám, akkor azt mondanám, hogy a hegymenet jön. Emiatt nem sok választásunk van, ahogy Armstrong tette annak idején, fel kell tekernünk a hegyre, úgyhogy nagy kíváncsisággal várom a hétvégi mérkőzést. Az ellenfelünk vezeti a bajnokságot, okkal, bár az utóbbi néhány forduló nem sikerült túl jól számukra. Jó játékosaik vannak, de a mi csapatunk sem rossz. Megpróbáljuk azt játszani, amit eddig.

A szintén a hétvégére kisorsolt Kalocsai FC–Akasztó FC és Jánoshalmi FC–Soltvadkerti TE mérkőzés a vendégek kérésére – megbetegedések miatt – elmarad, és későbbi időpontban kerül lejátszásra.

Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában