kézilabda / galériával

2021.03.26. 23:29

Kecskeméti győzelem született a megyei „El Classicon”

Péntek este a férfi kézilabda NB I./B Keleti csoport 17. fordulójában a KTE-Piroska Szörp a Mizse KC csapatát fogadta a Messzi István Sportcsarnokban. Papírforma szerint végződött a mérkőzés.

Kovács Nóra

– Lehet, hogy kívülről könnyű mérkőzésnek tűnt, de belülről látszódott, hogy ez már az ötödik meccsünk két hét alatt és hellyel-közzel tudtuk azt a játékot és azt a ritmust játszani, amit szoktunk és szeretnek – mondta Bencze József, a KTE-Piroska Szörp vezetőedzője. – A Mizse egy rendkívül jó csapat, szakmailag jól össze van rakva, nagyon jó játékosokból áll, felfelé ívelő tendenciájuk van, megverték a Ferencvárost, idegenben a Debrecennel, hazai pályán a Mezőkövesddel játszottak döntetlent múlt hétvégén, tehát tudtuk, hogy a pénteki nem lesz egy könnyű mérkőzés. Az első félidei helyzetkihasználásunkkal maximálisan elégedett vagyok, a második félidőben azonban már látszódott, hogy fejben előjött a fáradság és a kapussal való párharcban bőven van hiányérzet, de kiküzdöttük a győzelmet, egy magabiztos mérkőzés volt és nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy így álltak hozzá a meccshez és foggal-körömmel harcoltak a két pontért, mivel ahogy megyünk a bajnokság vége felé minden mérkőzésnek és minden pontnak jelentősége van.

– A meccs elején nagyobb előnyre tett szert a Kecskemét, a második félidőben több lehetőségünk volt, hogy közelebb tudjunk menni, de sajnos nem sikerült a végén – nyilatkozta Avar György, a Mizse KC vezetőedzője. – A Kecskemét egy nagyon jó csapat, amely bajnokaspiráns, partnerei voltunk egy jó játéknak. Többször is sikerült felzárkóznunk, de akkor ismét jöttek a hibák, amivel ismét nagyobb lett a különbség.

– Felkészültünk az ellenfélből, de a nagyobb rutin náluk volt és így ők diadalmaskodtak a mérkőzés végén– mondta Lengyel Zoltán, a Mizse KC kapusa. – Jól ment a védés, ahogy beálltam hetest fogtam, bár utána kaptam három gólt, de bízott bennem az edzőm, fent hagyott és sikerült bizonyítanom, hogy helyem van a pályán. Sajnos nem sikerült pontot gyűjteni, de szerdán már az Ózddal küzdünk hazai pályán. Remélem megszerezzük a két pontot és megyünk felfele.

KTE-Piroska SzörpMizse KC 36–31 (21–17)

Kecskemét, NB I./B Keleti csoport, zárt kapus mérkőzés, Játékvezetők: Kovács Tibor, Mándli Balázs.

KTE: Szél – Berkes 1, Füstös 3, Szrnka 6, Simon 4, Országh 10, Csordás 4. Csere: Kiss O. 1, – Sipeki 4, Horváth A. 3, Tóth N., Bíró, Kátai, Mazák, Valaczkai. Vezetőedző: Bencze József.

Mizse: Rózsavölgyi – Horváth V. 3, Scheuring 3, Petrik-Varga 2, Bujdosó 3, Vancsics 7, Bán 1. Csere: Gál, Lengyel – Hollós 5, Kiss A. 5, Imregi 1, Vujasin, Benke 1, Tóth T., Soltész. Vezetőedző: Avar György

Kiállítások: 14 perc, illetve 10 perc.

Hétméteresek: 7/5, illetve 6/4.

Ezek is érdekelhetik