ökölvívás / galériával

2020.08.18. 18:59

Tortával köszöntötték a világbajnokot a halasi bokszolók

Erdei Zsolt profi világbajnok ökölvívóval edzettek a Halasi Box Club nyári napközis táborában a gyerekek. Az elismert sportoló nem először járt a halasiaknál, akik most egy tortával is meglepték.

Pozsgai Ákos

A májusi gyereknapra várták a halasi bokszolók Erdei Zsoltot, hogy együtt ünnepeljék vele a születésnapját, de a koronavírus-járvány miatt ez a találkozó meghiúsult, az elmúlt hétvégén azonban sor kerülhetett rá a Halasi Box Club nyári napközi táborában. – Az elmúlt évek alatt szoros szakmai kapcsolat és barátság alakult ki az egyesület korábbi és mostani vezetői, valamint a fiatal halasi bokszolók között a világbajnok sportolóval, aki visszatérő vendég Halason.

– Nagyra becsülöm azt a szakmai és emberi munkát, amit Kiskunhalason végeznek, nagyon lelkes csapatként ismertem meg őket – mondta Erdei Zsolt, akit egy tortával leptek meg halasi vendéglátói, akik az elmaradt májusi látogatása után most köszöntötték fel születésnapja alkalmából. A tortát ő szelte fel és osztotta szét a gyerekek között, amit jóízűen fogyasztottak el közösen. Zsolt kapott egy festményt is ajándékba, amit Simák Dóra kiskunhalasi festőművész készített róla. Az édes sütemény és az ajándékozás után nem sokat pihentek a tábor résztvevői, a világbajnok bokszoló mindjárt munkára fogta a gyerekeket.

A rövid taktikai tanácsok után elkezdődött a közös edzés, majd mindenkinek külön-külön mutatta be a különböző fogásokat személyre szóló, biztató szavakkal. A harmadik alkalommal megrendezett, egy hetes napközis tábor résztvevői az ökölvívás mellett számos érdekes programon vettek részt, volt golf, biliárd, foci, horgászat, fürdőzés a soltvadkerti tóban és a halasi strandon, de a gyerekek megnézték a városháza felújított Panorámatornyát is – mondta el hírportálunknak Varsányi Vera, a Halasi Box Club elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában