kézilabda

2020.07.27. 19:27

Avar György irányításával kezdi a felkészülést a Mizse KC

Jakab Lászlót régi-új vezetőedző váltja a Mizse KC kispadján: Avar György. A szakember kedden kezdi az érdemi felkészülést a csapattal.

Borbély Károly

Avar György korábban már vezényelte a mizsei együttest, most ismét ő ül a kispadon

Forrás: Bús Csaba

Fotó: BUS_CSABA

Kedden kezdi a felkészülést a férfi NB I./B Keleti csoportjának 2020/2021-es szezonjára a Mizse KC. De nem Jakab László vezetőedzővel, hanem Avar Györggyel. – Így hozta a sors – mondta a szakember, aki korábban több idényben is irányította a lajosmizsei együttest. – Az elmúlt két-három hétben ismerkedős foglalkozásokat végeztünk, az érdemi munka kedden kezdődik.

Amikor a koronavírus-járvány miatt a Magyar Kézilabda-szövetség áprilisban befejezetté nyilvánította a bajnokságot, akkor Sápi Zsombor, a mizsei klub elnöke úgy fogalmazott, hogy igyekszenek megtartani a játékosokat, és azt szeretnék, ha a második vonalban indulna a csapat.

Ott indul, és a társaság is egyben maradt. – Zaklajda József visszatért Kecskemétre, valamint Keresztes Péter is máshol folytatja. Tehát mondhatni, hogy szinte teljesen együtt maradt a társaság. A balszélső posztunk lyukas volt, oda valószínű, hogy Ceglédről érkezik egy játékos, illetve balkezes pozícióba még jó lenne valakit szerződtetnünk, de még nem találtuk meg a megfelelő embert – számolt be a kisebb változásokról Avar György, aki napi egy edzést vezényel a társaságnak, de mindenki végez külön munkát a szabadidejében.

– Lehet, hogy nem mi fogjuk majd a legszebb játékot játszani, viszont remélem, a csapategységben mi leszünk a legjobbak. Nagyon fontos, ha tudnak egymásért küzdeni, harcolni a játékosok, néha a hiányosságokat ezzel lehet pótolni – tette hozzá Avar.

A lajosmizsei együttes augusztus 14-én Százhalombattán, 19-én Hatvanban játszik felkészülési mérkőzést, majd 27-én a Holler SC-t, 28-án pedig a Hatvant fogadja.

Avar György korábban már vezényelte a mizsei együttest, most ismét ő ül a kispadon
Fotó: Bús Csaba

A Mizse KC őszi programja

Szeptember 13.: Nyíregyháza–Mizse KC.

Szeptember 20.: Mizse KC–Ferencvárosi TC U22.

Szeptember 27.: Ózdi KC–Mizse KC.

Október 11.: Mizse KC–Hatvan.

Október 18.: Mezőkövesdi KC–Mizse KC.

Október 25.: Mizse KC–Kecskeméti TE.

November 15.: DEAC–Mizse KC.

November 22.: Vecsési SE–Mizse KC.

November 29.: Mizse KC–Optimum-Solar Békési FKC.

December 6.: Balassagyarmati Kábel SE–Mizse KC.

December 13.: Mizse KC–Pick Szeged U22.

A megadott időpontok az adott hétvége vasárnapját jelölik, a meccsek pontos időpontja még egyeztetés alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában