Szurkoló anyukából lett elnök Vas Ildikó

– Mikor került kapcsolatba a labdarúgással?

– Pontosan húsz éve. Norbi fiam ugyanis óvodás korában kezdett el focizni tanulni Pénzváltó István keze alatt, annak pedig pont húsz éve. Mint szülő vittem a gyerekeket meccsekre, és azóta is minden mérkőzésen nagyon szurkolunk a fiúknak. Korábban nem foglalkoztam a focival, nem is értettem a szabályokat. Most azért már más a helyzet, de még mindig vannak olyan pillanatok, amikor nem értem, hogy mit és miért fújt a játékvezető. A férfiak mind értenek a focihoz, de mi, nők, bevallom őszintén, nem teljesen.

– Tehát Norbert fia játéka kedveltette meg a labdarúgást?

– Mondhatjuk így is, bár általános iskolás korában nemcsak focizott, hanem kézilabdázott is. Nyolcadikos koráig inkább kézilabdázott, mint focizott. Mikor befejezte az általános iskolát, akkor igazolták le az ifjúsági csapatba. Azóta, kilenc éve játszik az ifi- és egy ideje már a felnőttcsapatban. Mivel nagyon gyors, ezért általában szélső poszton vetik be. Már a kézilabdázásban sem alakult ki annyira a labdaérzéke, ezért a gyorsaságát fejlesztette. Más csapatban még nem játszott, csak a nyárlőrinciben. Szerintem itt is fogja befejezni. Természetesen neki is hiányzik a foci, és a barátok, csapattársak, de mivel egyetemista, nemcsak tanul, de dolgozik is. Műszaki menedzsernek tanul, és közben kamiont is vezet.

– Mikortól alakult ki ez a nagy rajongás a helyi csapat iránt?

– Igazából csak pár éve. Egyre többen kértek arra, hogy segítsek. Úgy négy-öt éve már a sportbálok szervezésében is aktívan részt veszek. Az elmúlt évben kértek fel arra, hogy legyek elnökségi tag. De nálunk ez nem egészen úgy van, mint más egyesületeknél, mert a konkrét elnökön és a helyettesén kívül van egy háttércsapat, amely önzetlenül nagyon sokat segít. A gazdasági feladatokat bízták rám, amit szívesen vállaltam. Követtem a pénzügyeket, átláttam az egyesület gazdálkodását. A civil életben is ezzel foglalkozom.

– Amikor felkérték, hogy legyen elnök, egyből igent mondott?

– Nem, egyből nem. Amikor a pénzügyekre kértek fel, arra egyből igent mondtam, amikor elnöknek kértek fel, arra már rá kellett hogy beszéljenek. Végül elvállaltam, főleg azért, mert Norbi fiam is a csapat tagja. Végiggondoltam az egészet, és mivel a gyermekeim már felnőttek, nem igénylik annyira a szülői felügyeletet, így úgy gondoltam, hogy el tudom vállalni. Az elnökhelyettesi feladatokat és a pályázattal kapcsolatos teendőket Pénzváltó István látja el, aki településünk polgármestere is egyben. Szabó János titkárként, Kishonti Szabolcs pedig technikai vezetőként dolgozik. Ő nagyon lelkes, pedig nem is nyárlőrinci, hanem kecskeméti. A felnőttcsapat edzője Kemenes György, az ifjúságié jelenleg még képlékeny. Korábban Bali Gábor irányította őket, aki a felnőttcsapat játékosa is egyben, de mivel hosszú ideig sérült volt, meg nősülni is fog hamarosan, így most saját magára koncentrál, hogy teljes mértékben fel tudjon épülni és formába tudja hozni magát. Lelkileg nagyon megviselte, hogy nem tudott játszani, ezért lemondott az edzői feladatokról. Most keressük azt a személyt, aki tudná irányítani az ifjúsági játékosokat. Beszéltünk egy régi labdarúgónkkal, aki átgondolja még a felkérésünket. Amennyiben nem vállalja, akkor gondban leszünk, de mivel én vagyok az elnök, mondtam Norbi fiamnak, hogy „kénytelen” lesz elvállalni.

– Arra nem gondoltak, hogy vala­kit elküldjenek edzői tanfolyamra?

– De. Ha valaki helyben elvállalja, őt mindenképpen elküldjük. Persze, nem mindegy az, hogy kit iskolázunk be. Egy játékos többet tud a fociról, mint az, aki csak szereti nézni és szurkol a csapatnak.

– A hazai mérkőzésekre egyre több lány és asszony jár ki. Mi ennek az oka?

– Főleg barátnők, szülők azok, akik rendszeresen járnak ki és szurkolnak, de a fiatal lányok is megkedvelték már a focit. Minden hazai mérkőzés után van egy kis vendéglátás, amit mi, nők intézünk. Süteményeket is szoktunk sütni, amit nagyon szeretnek a játékosok. Azt hiszem, hogy sikerült egy nagyon jó gárdát összehozni. Összetartunk, és mindenki ott segít, ahol tud. A csapat is nagyon jó, közösséggé formálódtak. Van olyan játékosunk, aki azért jött vissza hozzánk, mert jó a közösség. Sajnos a járvány most egy kicsit „megölte” ezt a közösséget, mivel nem tudtak találkozni egymással a játékosok. Sajnos két labdarúgónk úgy döntött, hogy abbahagyja a játékot. Eddig is gondolkodtak azon, hogy a munka és családalapítás fontosabb a számukra. Ez a kényszerszünet most választ adott a kérdésükre. Mohácsi Marcellra és Böde Gáborra, úgy tűnik, már nem tudunk számítani. Bár még beszélünk velük, hogy folytassák. Ezt is el kell fogadnunk. Van egy harmadik játékosunk is, aki hezitál, de reméljük, hogy ő maradni fog.

– A járvány miatti kényszerszünetet több egyesület is kihasz­nálta. Így volt ez a nyárlőrinci klub esetében is?

– Az öltözőkapu előtt volt egy nagyobbacska púp, amit legyalultunk. Kistraktorral, homlokrakodóval is dolgoztunk, hogy megfelelő legyen. A másik kapu előtt is volt egy nagyon kicsi púp, amit szintén legyalultunk. Az egész pályát meglazítottuk, megtrágyáztuk és újra vetettük a füvet. A pályán nincs még automata öntözőrendszer, ezért a behúzásos módszert alkalmazzuk. Ez azonban nem a legideálisabb megoldás. A pályagondnoki feladatokat továbbra is Németh István látja el. Hosszú évek óta mésszel, majd mészhidráttal húzták ki a szükséges vonalat. Ezt most felszedte, és a keletkezett kis árkot feltöltötte. Az elkövetkezendő időszakban majd festeni fogja a vonalakat. Szerencsére az öltözőnk rendben van, azzal nem kell semmilyen felújítást végezni.

– Edzenek már a játékosok?

– Egy ideje, amióta lehet, kijárnak edzésre, de az öltözőt nem használhatják. Mindenki a saját felszerelésében érkezik és távozik, és a zuhanyozást is otthon oldják meg. Június elején be is fejeződnek az edzések, és majd július végén fognak folytatódni, amikor is az új bajnokságra készülnek. Azt még nem lehet tudni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség milyen döntést fog hozni a folytatással kapcsolatban. Tartok attól, hogy nem tudjuk majd az év végi sportbált megrendezni. Az biztos, hogy a szokásos bajnokság végi záróvacsorát most nem tudjuk megtartani, csak egy későbbi időpontban.

– Úgy hallottam, hogy két hobbija is van. Melyek ezek?

– Az egyik a lovaglás, a másik a motorozás. Igaz, a lovaglást még csak az elmúlt év őszén kezdtem, de motorozni már négy éve motorozok, egy Harley-Davidson 1200 köbcentis Fosterrel. Soha nem viszek senkit sem, csak magamért felelek. Ez főleg azért van, mert szeretem a kanyarokat, és néha úgy bedőlök, hogy a kipufogó érinti az aszfaltot.

– Az nem mindennapi dolog, hogy egy nő motorozik. Hogy jött ez, mi volt a motiváció?

– Már tizenhat éves koromban kölcsönkapott MZ-vel és ETZ-vel motoroztam. Az anyukám haragudott érte. Jogosítványom még csak öt éve van nagymotorra. Mindig is szerettem motorozni, a férjemmel sokszor jártuk az országot, amíg nem jöttek a gyerekek. Utána letettük jó néhány évre, mert a felelősség előtérbe került. A férjem ötvenedik születésnapjára vettem egy ötvenéves Pannóniát. Alig sikerült találnom. Na, ez beindította a korábbi motorszeretetet. Utána kapcsolódtunk a helyi motoros klubhoz, jártuk az országot és külföldre is eljutottunk. Nekem is egyre jobban tetszett az, hogy saját magam vezessek, de olyan motort kellett találni, amiről leér a lábam, mert elég alacsony vagyok. Akkor kaptam a férjemtől egy retró Hondát, és mindjárt olyan érzés fogott el, mint amikor lánykoromban motoroztam. Utána jött a Harley. Évente két alkalommal, pünkösdkor és augusztus 20-án tartunk nagy, többnapos túrákat a klubbal, ami nagyon jó program. Ha ilyenkor van labdarúgó-mérkőzés, akkor helyettesíteni kell valakinek, mert a motorozás még egyelőre nagyobb szerelem, mint a foci.