Teremlabdarúgás

2020.01.23. 12:45

Éremmel térhettek haza

Miközben a megyei labdarúgó-bajnokság három osztályának a csapatai lassan megkezdik a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére, a hétvégén folytatódott a gálarendezvények sorozata. Ezúttal a labdarúgó-szövetség megyei igazgatóságának a küldöttsége tett ki magáért – a pályán.

Vincze Miklós

Hátsó sor (balról): Laki Krisztián, Kerpics Ferenc, Katona Balázs, Nyitray András, Holczimmer Andor, Torbavecz Tamás. Elöl (balról): Németh Csilla, Bornemissza Norbert, Velez Attila, dr. Vida Ferenc, Torbavecz József, Kocsis-Szabó Andrea, Losonczy László

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vincze Miklós

Balatonfüreden rendezték meg a hétvégén, immáron ötödik alkalommal a megyei igazgatóságok országos labdarúgótornáját. A tornára a lehetséges húsz résztvevőből – tizenkilenc megye és Budapest – tizennégyen neveztek. Ezen a tornán az igazgatóságok csapataiban az MLSZ megyei igazgatóságok főállású dolgozói, a bizottsági tagok és a társadalmi aktivisták szerepelhetnek, tehát azok, akik egész évben valamelyik megyei igazgatóságon dolgoznak. A torna természetesen gála, elsősorban a kapcsolatteremtéseket és a barátságok szövődését szolgálja, de – lévén labdarúgásról van szó – azért van presztízse is.

A tizennégy csapatot két ötös és egy négyes csoportba osztották. Mindegyik igazgatóság nagy riválisa általában – ahogy az már sportban lenni szokott – a szomszéd régió, így van ezzel Bács-Kiskun is. A potenciális nagy riválisok közül ezúttal Csongráddal kerültek egy csoportba. A szombati nyitónapon Komárom megyével játszott egy szoros mérkőzésen 0–0-s döntetlent Bács-Kiskun megye úgy, hogy a győzelemhez közelebb álltak ugyan, a kapuba azonban nem sikerült betalálniuk. Annál inkább a második találkozójukon, Nógrád megye küldöttségét ugyanis 5–1 arányban intézték el. A csoportelsőségért vívott, Csongrád elleni presztízsmérkőzésen a Duna–Tisza közi csapatnak már egy döntetlen is elég volt az üdvösséghez. Igazi rangadó kerekedett a mérkőzésből, és az 1–1-es eredmény azt jelentette, hogy a tornák története során Bács-Kiskun megye először jutott be a döntőbe, a C csoport győzteseként.

A döntőben az A csoport győztese, Fejér, illetve a B csoportot nyerő, rendező Veszp­rém megye gárdája várt a mieinkre. A sorsolás nem kedvezett nekik, hiszen egymás után kellett lejátszaniuk a két meccsüket. Fejér ellen vezetett is az alföldi alakulat, ám a Fejér megyeiek aztán fordítottak, majd 3–1 után már csak szépítésre futotta. A Veszp­rém ellen is jól tartotta magát a társaság, végül azonban 2–0-s vereség lett a vége, de a Bács-Kiskun megyei küldöttség a bronzéremnek is nagyon tudott örülni, hiszen ez a legjobb eddig elért eredménye az igazgatóságok országos tornáján.

– Meglehetősen szűkös volt a keretünk – nyilatkozta a tornát követően Kerpics Ferenc, a MLSZ BKMI versenyszervezője, aki sérülés miatt ezúttal nem tudott beállni a kapuba, így végig kollégájára, Holczimmer Andorra hárultak a rohamok a kapuban.

Hátsó sor (balról): Laki Krisztián, Kerpics Ferenc, Katona Balázs, Nyitray András, Holczimmer Andor, Torbavecz Tamás. Elöl (balról): Németh Csilla, Bornemissza Norbert, Velez Attila, dr. Vida Ferenc, Torbavecz József, Kocsis-Szabó Andrea, Losonczy László
Fotó: Vincze Miklós / Petőfi Népe

– Öt plusz egyes csapatok játszottak, és mivel csak nyolc játékosunk volt, így mindössze két cserével tudtunk gazdálkodni. Ráadásul mivel labdarúgással foglalkozó szervezetek tornájáról van szó, egy-egy csapat keretében azért felbukkantak nagy nevek. Fejér megyét erősítette például a volt válogatott Salamon Miklós, Győr-Moson-Soporont pedig Korsós Attila, de rajtuk kívül sok más, NB I.-es múlttal rendelkező, régi ismerős lövöldözgette az ellenfelek kapuit. Nekünk kiemelkedő sztárunk nem volt, nálunk a csapategység dominált, és éppen azért nagy dolog, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe – értékelt Kerpics Ferenc.

És bár lassan már feltűnik a horizonton a megyei első osztályú bajnoki rajt, még a gálarendezvények sorozata is folytatódik, ezen a hétvégén Kecelen a Bács-Kiskun megyei játékvezetők csapatai mérik össze a tudásukat. Két héttel az országos torna megnyerése, a serleg végleg Bács-Kiskunba hozatala után a Boronkay-emléktornán eldöntik a megyei sporik, hogy a megyehatáron belül ki a legjobb az idén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában