Kézilabda

2019.11.10. 20:28

Sokat hibázott a Mizse, nyert a KNKSE

Meglehetősen izgalmas mérkőzésen kapott ki a férfi NB I./B Keleti csoportjának 7. fordulójában szombaton a Mizse.

Borbély Károly

Forrás: shutterstock.com

FKSE Algyő – Mizse KC 30–28 (15–12)

Algyő, 110 néző. Vezette: Bába Sándor, Horváth Péter.

Mizse KC: Scheuring 7 (3), Vancsics 6, Keresztes 5, Petrik-­Varga 5, Benke 3, Bán 1, Zaklajda 1, Drabant, Bujdosó, Szajbert, Csernyik, Kiss A., Tóth T., Polyák, Horváth V. Edző: Jakab László.

Hétméteresek: 2/1, ill. 3/3.

Kiállítások: 4, ill. 12 perc.

Kizárva: Mezei, Vancsics (mindkettő a 60. percben).

A 37. percre hatgólos előnyre tett szert a hazai csapat (20–14), de a 46. percben már 22–22 volt az állás. Az utolsó perc hihetetlen izgalmakat hozott, 28–27 után Bán Attila és Benke Viktor is ziccert hibázott, valamint két elkövetett technikai hiba is becsúszott, így a hazai csapat két újabb gólja már eldöntötte a mérkőzést. A vége előtt még a pályán kialakult egy kis bunyó is, mindkét csapat és nézők is a pályára rohantak, majd mindkét oldalon egy-egy piros lap villant, a legvégén pedig született még egy mizsei gól.

Jakab László: – Megérdemeltük volna a döntetlent, óriásit küzdöttünk, de ma sokat hibáztunk, így törvényszerű volt a vereségünk.

A női NB I./B Keleti csoportjának 7. fordulójában az utolsó előtti (11.) GBB ZRT.-Kecskeméti NKSE a sereghajtó Tempo KSE-t fogadta vasárnap. A találkozó a hazaiak 43–27-es győzelmével ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában